Beszélgetés

Sziasztok!

A héten másodjára jelentkezem, remélem, örültök nekem... vagyis a résznek. Ebben végre már többet szerepel Harry, kíváncsian várom a véleményeteket. A FB CSOPORT-hoz pedig csatlakozzatok, ha még nem tettétek meg.

Köszönöm az előző résznél a rengeteg pipát, és a kedves hozzászólásokat. Válaszoltam mindenkinek, ahogy szoktam. Imádok mindenkit,

xxx Larissa

**************************************************************

Chapter 8

Eliana egy húzható teknős mellett ült, aminek az oldalán különböző formájú lyukak voltak. Vele szemben Harry foglalt helyet, haja egy kendővel volt hátrafogva, hogy ne hulljon az arcába, és éppen a csillag alakba próbálta beletuszkolni a kört. Eliana hangosan nevetett rajta, és megmutatta neki, hogy hova kell tenni.

- Nahát, te még nálam is okosabb vagy – tárta szét a kezeit, és ugyanabban a pillanatban meglátott engem az ajtóban.

Mozdulatlanul álltam ott, rengeteg gondolat átcikázott a fejemen, de mindegyik annyira különálló volt, hogy sehogy sem tudtam egy ésszerű mondattá formálni őket. Végül mindent kiürítettem az agyamból, és csak egyetlen, mindennél erősebb kérdés maradt a helyükön.

- Te mit keresel itt? – Ahogy kimondtam, megbántam, hogy ennyire szárazon és barátságtalanul kérdeztem, de tényleg nem szívesen láttam őt itt. Főleg nem Eliana közelében.

Mielőtt válaszolt volna feltápászkodott, és megsimogatta Eliana fejét, majd hozzám lépett. Az enyhe szellő, amit magával hozott megcsapott, így érezhettem férfias parfümének, kellemes illatát. Egy bizonytalan mosolyra húzta a száját, remélve, hogy nem akadok ki teljesen.

- Ne legyél mérges – kért, miközben a könyökömhöz nyúlt, és két puszi erejéig finoman közelebb húzott magához. Az érintése olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket már régóta nem éreztem. Őszintén megmondva, nem igazán érintkeztem férfiakkal, ezért különösen jól esett, ahogy az enyémhez képest nagy tenyere a bőrömre simult. Biztonságban éreztem magam, amíg keze a karomon pihent, de amikor félretoltam mindenféle kéretlenül jövő bizsergést, rájöttem, hogy soha nem voltam még ekkora veszélyben. – Liam nővére autóbalesetet szenvedett, és el kellett menniük. – A szám elé kaptam a kezem, és aggódva néztem fel rá, de gyorsan folytatta, hogy megnyugtasson. – Már hívott, és nincs semmi komoly, az ijedtség nagyobb volt, meg persze fontos volt, hogy azért lássák az orvosok.

- Hál’ Istennek, hogy semmi baj nincsen – mondtam őszintén, megkönnyebbülve.

- Liam engem hívott, hogy figyeljek rá, mert nem akart téged zavarni. Az üzenik, hogy nagyon sajnálják – továbbította bocsánatkérésüket. – Tényleg ne haragudj rájuk, és amúgy sem volt semmi gond. Jól kijövök a gyerekekkel, és engem már amúgy is ismert – nézett a szoba közepén ücsörgő lányomra. Lányunkra. Furcsa volt arra gondolni, hogy így hárman egy családot alkothatnánk, és nem is akartam.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rá, de most már itthon vagyok, szóval nyugodtan elmehetsz – mondtam neki, és arrébb álltam az ajtóból, hogy kiférjen.

- Harry, maradj még! – pattant fel Eliana, a lábába kapaszkodott. – Megígérted, hogy a pacikkal is játszunk – nézett fel rá könyörgően. Amikor sikerült elfordítanom a szemem, Eliana könyörgő pillantásaitól, szembe találtam magam Harry tanácstalanjaival.

- Hát, ígéret szép szó, ha betartják úgy jó – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – Viszont melegítek valami ennivalót, mert nagyon éhes vagyok – közöltem velük. – Ti ettetek?

- Remélem, nem vagy ellene a gyors kajáknak, de még idefele vettem pizzát, és azt ebédeltünk – osztotta meg velem az információt.

- Jó, szoktunk pizzát enni, nem gond – nyugtattam meg.

- Maradt még, csak melegíts meg. Illetve lefektettem délben, de csak egy órára tudtam az ágyban tartani – nézett rám bocsánatkérően.

- Semmi baj, nem egy nagy alvó – ráztam meg a fejem, miközben a türelmetlen leányzóra pillantottam.

- Gyere már – húzgálta a pólóját, Harry pedig tette, amit kért.

Egy perc erejéig még figyeltem őket, aztán könnyekkel a szememben kifordultam a szobából. Gyorsan megdörzsöltem őket, mert nem akartam megvárni, amíg maguktól folynak le a könnycseppek, és a konyhába sétáltam, ahol egy üres pizzás doboz mellett, találtam egy majdnem egészet. Három szelet hiányzott belőle, és mivel tudtam, hogy Eliana soha az életben nem bírna kettőnél többet enni, hamar rájöttem, hogy a göndörkének jó volt az étvágya. Bezzeg meg se látszik rajta. Ha arra gondolok, hogy a fekete csőfarmerben milyen vékonyak a lábai, soha nem mondanám meg, hogy sokat eszik. Persze emellett a szűk gatya kiadja az izmait is, amik formássá teszik. Miért a fenéért gondolok én Harry lábaira?

Elővettem egy tányért, vágtam magamnak egy szelet pizzát, és megmelegítettem, hiszen már igencsak kihűlt. Jóízűen haraptam bele, és lehunyt szemmel élveztem, ahogy az első falatok csillapították az éhségemet.

- Látom, ízlik – hallottam meg a mély, rekedtes hangot, mire ijedten nyitottam ki a szemem. Reméltem, hogy nem figyel túl régóta. – Bocs, hogy megijesztettelek. Eliana elment a mosdóba, gondoltam addig kijövök, és megkérdezem, hogy vagy.

- Épp túl vagyok egy szívrohamon, hála neked, de egyébként minden rendben – válaszoltam, mire ő elmosolyodott.

- A múltkor mondtam, hogy nem szeretném, ha kínosan éreznéd magad a közelemben, de látom, még mindig zavarban vagy – húzta ki a mellettem lévő széket, és felém fordulva leült rá.

- Nem vagyok zavarban – vágtam rá azonnal, ami elég indokot adott neki egy mosolyra. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem, pedig igazat mondtam. Nem érdekel, hogy lefeküdtünk egymással, mármint abból a szempontból, hogy emiatt nem vagyok feszélyezett, de talán jobb, amíg ezt hiszi. Addig sem faggatózik az igazi okról.

- Ha te mondod – könyökölt az asztalra, és figyelni kezdett. Utáltam, ha nézték, ahogy eszem, szóval tüntetve letettem a pizzát az tányéromra, és vártam. – Nem eszel már?

- Próbálnék, de valaki közben az arcomba bámul – céloztam rá, aztán eszembe jutott, hogy a muffinok még nem fogytak el. Talán ő is eszik, és akkor nem érzem magam olyan kellemetlenül. Felálltam, és áttettem az asztalra a tálcát, amiken a sütik voltak. – Egyél inkább te is – tettem le elé egyet, amiről azonnal elkezdte lehámozni a papírt.

- Én is kérek – pattant fel a velünk szemben lévő székre Ellie, és megkérte Harryt, hogy szedje le neki is a papírt. Miért nem engem kért meg? Lehet, hogy hülyeség, de zavart, hogy nem hozzám fordult, pedig rám mindig számíthatott, Harryt meg még csak most ismerte meg. Határozottan féltékenységet éreztem, és amikor erre rájöttem, magamban szidni kezdtem magamat, amiért ilyen gyerekes vagyok.

Felálltam egy újabb szeletért, majd visszatértem a társaságukba, és érdeklődni kezdtem, hogy mi a helyzet vele. Be akartam neki bizonyítani, hogy nem érzem magam kínosan a közelében, és talán egy kicsit magamnak is, hogy nem érdekel.

- Semmi izgalmas. Mármint bejártam a világot, meg minden, volt egy csomó új élményem, de ennyi – ráncolta össze a homlokát elgondolkodva.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de hány éves is vagy? – döntöttem oldalra a fejem.

- Huszonhárom – válaszolta, aztán megérdeklődte kérdésem okát.

- Ó, oké. Nem tudom, többnek gondoltalak, és akartam mondani, hogy már ideje lenne nősülni vagy ilyesmi, ha még nem tetted meg. – Legszívesebben az asztalba vertem volna a fejem, amiért ilyen idióta vagyok. Meg akartam tudni, hogy van-e felesége, esetleg gyereke, de ennél kacifántosabban és hülyébben ha akartam volna, se tudtam volna kijönni.

- Nem, nem nősültem még meg – nevetett fel. – Nem is tervezem, nem is érzem még úgy, hogy itt lenne az ideje – szögezte le.

- Jó, nem az én dolgom – tettem fel a kezeimet védekezően.

- Megyünk játszani? – kotyogott közbe Eliana.

- Kicsit beszélgetek anyukáddal, és utána igen. Addig menj, és kezd el, jó? – rázta le egy kis időre, majd újra felém fordult. – Miért, a te férjed hol van? – Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy kár volt ebbe az egész beszélgetésbe belekezdenem, de már késő bánat. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna a kérdését, én tovább falatoztam, ő viszont nem tágított.

- Hm? Vagy nincs? – hajolt közelebb, de azért még megtartotta a tisztes távolságot. Lehunytam a szemem, majd amikor kinyitottam, ránéztem.

- Nincs férjem, de nem szeretnék erről beszélni – válaszoltam hűvösen. Már rá kellett volna jönnöm, hogy nem riad vissza a távolságtartó hangszínemtől, de azért még próbálkoztam.

- Oké, de apja csak van valahol – erősködött. Kihagyott egy ütemet a szívem, és úgy éreztem menten leesek a székről. Nem voltam erre felkészülve, és eszem ágában sem volt elmondani neki az igazat. Azzal tönkretenném az életét, én pedig ez semmiképpen sem akartam. Már az első percben is tudtam, hogy mennyire jó ember, én mégis átvágtam, biztos nem hiányzik neki most egy ilyen sokk.

- Nem szeretnék róla beszélni – nyomatékosítottam benne újra, mire abbahagyta a kérdezősködést.

- Sajnálom, akármi is történt. Az apja bánhatja, hogy nincs itt, mert ezt a kis tündért bárki szívesen felnevelné – tette a hátamra a kezét. Azonnal felpattantam, ezzel lerázva magamról a karját, és miközben felkaptam a tányért, próbáltam úrrá lenni az érzéseimen. Legszívesebben most azonnal elmondtam volna neki az igazságot, de nem tehettem. Nem vághatom haza az egész életét, tönkretenné, ha megtudná, hogy két éve akkor hazudtam neki, és ilyen következményei lettek. – Megyek, játszok vele egy kicsit, mert lassan indulnom kellene – közölte gyorsan, aztán felállt, egy pillanatig tétovázott, úgy tűnt, mintha hozzám akart volna lépni, de végül elindult Elianához, én pedig abban a pillanatban, ahogy eltűnt az ajtóban, összeszakadtam. A konyháig jutottam, betettem a mosogatóba a tányért, meg megeresztettem a vizet, mintha mosogatnék, ám ehelyett a földön ülve, hátamat a szekrénynek támasztva nyeltem könnyeimet.

Egy hang folyton az kiabálta a fejemben, hogy mekkora hazug vagyok, már zsongott tőle a fejem, de hiába próbáltam figyelmen kívül hagyni, mindig visszatért. A legszörnyűbb, hogy ma, amikor láttam őket együtt játszani, vagy amikor együtt ültünk az asztalnál, akaratlanul is eszembe jutott, hogy milyen lenne teljes családként élni. Úgy, hogy Eliana apja is itt van. Ez alatt nem feltétlenül Harryre gondoltam, hanem akárkire, ha máshogy csináltam volna. Ha nem szúrom el, és nem dobom el ennek a lehetőségét a saját hülyeségem miatt. Próbáltam megadni Elianának mindent, de mi van, ha ő mégis érzi az apja hiányát? Én tudom, mit jelent egy támogató apa, nekem van, és én idióta, hogy vehettem el a gyerekemtől ennek a lehetőségét?

A sírás egy kicsit könnyített a lelkiállapotomon, és amikor ez megtörtént, rájöttem, hogy Harry még mindig itt van, és bármikor kijöhet a szobából. Nem akartam, hogy meglássa, sírtam, ezért feltápászkodtam a hideg kőről, és mosni kezdtem az arcom, remélve, hogy el tudom tüntetni a sírás árulkodó jeleit.

Még mosogattam, amikor Harry kisétált a szobából, és egyenesen hozzám indult. Lehajtottam a fejem, és sikálni kezdtem a tányért, mintha valami rászáradt volna.

- Indulnom kell. Eliana a szobájában játszik – adott helyzetjelentést, én pedig egy pillanatra felnéztem, hogy azért ne tűnjek faragatlannak. Sietve visszakaptam a fejem, de még láttam, ahogy elkomorul az arca.

- Minden rendben? – lépett egyet közelebb. Letettem a szivacsot, és messzebb léptem tőle, hogy újra meglegyen a biztonságos távolság kettőnk között. – Sajnálom, ha rosszat kérdeztem, nem akartalak felzaklatni – mentegetőzött. Látszott rajta, hogy rosszul érzi magát korábbi tapintatlansága miatt.

- Nem a te hibád – mondtam neki, hogy abbahagyja az önmarcangolást.

- Szeretnéd, hogy maradjak még egy kicsit? – Újra felém lépett, és ezúttal nem volt helyem menekülni, mert a szekrénysorba ütköztem.

- Nem – válaszoltam határozottan.

- Rendben, akkor megyek. – Szavai ellenére még mindig egy helyben állt, az arcomat fürkészte.

- Kikísérlek – törtem meg a csendet sírástól rekedtes hangommal, aztán elindultam, ezzel a mozdulattal viszont még közelebb kerültem hozzá, mert ő nem mozdult.

Amint kartávolságba kerültem, elkapta a kezem, majd olyan gyorsan és erőszakosan a karjaiba zárt, hogy sem időm, sem esélyem nem volt ellépni. Karjaival szorosan tartott, az ujjaival megnyugtatóan simogatta a hátam, és annyira jól esett, hogy már nem is akartam menekülni. A vállára hajtottam a fejem, és olyan erősen kapaszkodtam belé, mintha anélkül elesnék. Nem mint férfi ölelése esett jól, hanem maga a szándék, hogy szeretne segíteni. Fogalmam sincs, hogy végül hogyan érte el, hogy megnyugodjak, de sikerült neki. Abszurd, hogy pont annak a férfinak a karjaiban leltem meg a békét, akinek rengeteget ártottam egyetlen találkozás alatt, és aki miatt tulajdonképpen magam alá kerültem. Szörnyen éreztem magam, hiszen amíg én a szemébe hazudok, ő segíteni próbál. Nem is érdemlem meg, hogy most itt legyen, és megnyugtasson.

- Menned kéne – léptem el tőle zavartan. Arcom piros volt a szégyentől, amiért hagytam, hogy ilyen állapotba kerüljek, ráadásul előtte.

Bólintott egyet, majd elindult kifelé, én pedig követtem. Miután elment befejeztem a mosogatást, majd felhívtam Larissát, hogy megkérdezzem, hogy van Liam testvére. A lányom lepasszolása miatti sűrű bocsánatkérések után végül megkaptam a választ, ami szerencsére jó hírekkel volt tele, aztán elbúcsúztam tőle. Nem haragudtam rájuk, teljesen megértettem a helyzetüket, de azért máskor nem biztos, hogy rájuk bízom majd Elianát.

Még aznap éjjel eldöntöttem, hogy szükségem van egy kis környezetváltozásra, és ezért másnap meg is tettem mindent. Eliana keresztanyja egy évvel ezelőtt Los Angelesbe költözött, már rengetegszer mondta, hogy szívesen látna minket ott. Óriási szerencsém volt, mert épp ráért, és el tudott minket szállásolni, de még ennél is nagyobb mázlim, amiért volt két last minute jegy a másnap reggeli járatra. A munkáimat átadtam az egyik kollégámnak, aki szintén a cégnél dolgozott, gyorsan összepakoltam, szóltam anyuéknak, hogy leléptem Londonból, és másnap reggel már a repülőn szórakoztattam a lányom, hogy ne unatkozzon a hosszú úton.