Főzés

Sziasztok!

Sajnos a múlthéten nem tudtam kitenni részt, most is nagyon kérdéses volt, de szerencsére be tudtam fejezni. Bevallom őszintén, kicsit kapkodva írtam, de remélem, nem érződik majd annyira. Köszönöm a türelmet! Még egy rész van hátra + a prológus.

A kommenteket is nagyon szépen köszönöm, amint lesz időm, válaszolok rájuk. <3

xxx Larissa

*********************************************

Chapter 36

Ez a hét volt életem legszebb, legjobb és legizgalmasabb hete. Minden egyes nap, amikor azt éreztem, hogy ennél boldogabb már nem lehetek, és hogy ennél jobban már képtelenség Liamet szeretni, csinált valamit, amivel bebizonyította, hogy de, lehetséges. Elmondhatatlanul szerettem, és ha visszagondoltam azokra az időkre, amikor először jöttem rá, hogy belezúgtam, nevetségesen gyengének tűntek akkori érzelmeim iránta. De örültem, hogy annak ellenére, mekkora lehetetlenségnek tűnt, mégis kitartottam. És most itt vagyunk. Afrikában, egy elefánt hátán, mindkettőnk arcán fülig érő vigyorral.

Arról beszélgettünk, hogy milyen jó volt ez a pár nap csak így, kettesben, én pedig sokadik alkalommal is megköszöntem, hogy elhozott.

- Legszívesebben maradék még vagy egy hónapot – mondta nekem.

- Otthon is jó lesz. Pihenhetsz végre, nem kell utaznod egy kis ideig – említettem meg az egyetlen nyomós érvet.

- De nem leszel mindig velem – biggyesztette le ajkait viccesen.

- Hát azt meg ki mondta? – tettettem felháborodást. – Egyébként a szüleiddel is akartál találkozni – emlékeztettem.

Egyik este beszélgettünk a családunkról, és megemlítette, hogy őket is kizárta, amikor szakított Sophiaval, és azóta nem is volt ideje személyesen beszélni velük. Szóval éppen ideje volt.

- Igen – bólintott egy aprót kicsivel komorabban, úgyhogy a mellkasára hajtottam a fejemet, és a maradék utat már így ölelkezve ültük végig.

Furcsa volt újra a saját lábamon járni, mivel elég hosszú ideg ültünk az elefánton, de hatalmas élmény volt. Az itt töltött időben, abszolút a tigris,- és oroszlánsimogatás volt a kedvencem. Jó volt ilyen közelségbe kerülni velük.

Miután párszor megsimogattuk Ashát, az elefántot, elindultunk vissza a hotelbe. Éppen csak arra volt időnk, hogy lezuhanyozzunk, tiszta ruhát húzzunk, aztán mentünk is a reptérre, hogy most már hazamenjünk Londonba. Hiába a kellemes napok, nagyon fáradt voltam, jóformán végig is aludtam a repülőt, majd miután leszálltunk, meg is jegyeztem, hogy egy darabig nem akarok repülni.

- Hát hidd el, tudom, mit érzel – nevetett fel Liam. – Basszus – kapott a fejéhez hirtelen. – Pont arra gondoltam, hogy semmit nem szúrtam el a héten, minden stimmelt, erre eszembe jut, hogy nem szóltam Paddynek, hogy jöjjön ki elénk, és ahogy látom, egyedül innen nem jutunk ki – pillantott az üvegfal irányába, ami mögött rajongók hada állt.

- Honnan tudják? – ráncoltam a homlokomat értetlenül.

- Fogalmam sincs – vette elő a telefonját, és szép lassan hátrálni kezdtünk.

Először felhívta Paddyt, aki megígérte, hogy a lehető leghamarabb idejön, utána pedig a helyi biztonsági emberekkel beszélt, akik hál’ Istennek segítőkésznek bizonyultak. Mondjuk nem ez az első eset, hogy a fiúk miatt ugrasszák őket.

- Nyugi – tettem a kezére a sajátomat, amikor láttam, hogy ideges. – Fél órát kibírunk itt.

- Olyan jó, hogy ilyen jól kezeled ezt az egészet – ölelt át.

- Volt időm megszokni – motyogtam a pólójába.

Kicsit többet kellett várnunk, mint fél óra, de nem volt semmi gáz, úgyhogy hamarosan már a házunk előtt búcsúzkodtunk.

- Nem világgá megyek – nevetett a hajamba, amikor nem akartam elengedni.

- Ez után a hét után nem hibáztathatsz. Amúgy meg Johannesburgban még te mondtad, hogy nem akarsz hazajönni, mert nem leszünk állandóan együtt, úgyhogy sshh – néztem rá duzzogva.

- Jó, mindketten menthetetlenek vagyunk – nevette el magát. – A húgod kukkol – vigyorgott tovább, miközben egyik kezét elvette a hátamról, hogy intsen egyet neki.

- Jaj, na, akkor megyek, mert minél hamarabb átesünk a beszámolón, annál hamarabb jutok ágyba – sóhajtottam fel keserves arccal, de aztán elnevettem magamat.

Megbeszéltük, hogy majd hívjuk egymást, és mindenképpen találkozunk nem sokára, aztán egy utolsó puszit nyomtam a szájára, és tényleg beléptem a lakásba. Ahogy arra számítottam, családom, akiket szinte szó nélkül hagytam itt, azonnal lecsapott a témára, így mesélni kezdtem. Elmondtam az utat megelőző vitánkat is, és lelkesen számoltam be minden apró részletről, persze erősen cenzúrázva.

- Szívesen megismernénk most már ezt a fiút – jegyezte meg anyukám célozgatva.

- Hát, majd megemlítem neki – válaszoltam egy kicsit zavartan, hiszen nem beszéltünk még erről. Persze, szerettem volna bemutatni, csak egy picit tartottam attól, hogy esetleg a szüleim majd előítéletesek lesznek vele szemben. – Itthon minden rendben? – tértem el a témától, kérdésemre pedig apu ingatni kezdte a fejét.

- Valamelyik nap megint nagyon magas volt a vérnyomásom – húzta el a száját, és én is hasonlóképp cselekedtem. – Voltam orvosnál, felírt valami gyógyszert, úgyhogy most már biztos jó lesz – mosolyodott el biztatóan.

- Reméljük – tette hozzá anyu.

- Én is. Viszont ha nem gond, én most lefekszem aludni, mert nagyon fáradt vagyok – jelentettem be, aztán felcipeltem az emeletre a bőröndömet, amelynek tartalmát még ötletem sem volt, hova fogom tenni, de most nem is volt kedvem bíbelődni vele. A repülőn átaludt órák mintha csak még fáradtabbá tettek volna. Azonnal az ágyra hasaltam, és úgy keresztbe, ruhástól nyomott el az álom.

Reggel a telefonom csörgésére keltem, amin Chloe neve villogott. Álmos hangon szóltam bele, de örültem, hogy hívott, úgyis én is akartam szólni neki, hogy hazaértem. A nap folyamán beszéltem az ikrekkel is, és megkértem Liamet is, hogy küldje át a tanfolyamot, amit nézett. Alaposan áttanulmányoztam, és véglegesen is úgy döntöttem, hogy belekezdek. Még épp időben, ugyanis májusi határidő volt megadva. Délután anyuéknak is beszámoltam terveimről, és miután beleegyeztek, el is kezdtem összeszedni a papírokat, amik a jelentkezéshez kellettek. Még a héten el is küldtem őket, hogy ne legyen már rá gondom később, aztán kellemes elégedettség áradt szét bennem. Picit féltem, hogy talán megbánom, de tényleg nem ültettem itthon karba tett kézzel, várva, hogy a sült galamb a számba repüljön.

- Hallod? – emeltem fel a fejemet Liam válláról, amikor épp nála filmeztünk. – Anyu megemlítette, hogy szeretnének megismerni téged – hoztam fel neki. – Nem tudom, mi a véleményed róla, de én is örülnék, ha nem kellene bujkálnod nálunk, ha esetleg te jössz át – tettem még hozzá óvatosan.

- Az én szüleim is nyaggatnak – mosolygott rám. – Mi lenne, ha a hétvégén együtt ebédelnénk? Én meghívom a saját családomat, te a tiédet, ketten meg összedobunk valamit – vetette fel.

- Tudsz főzni? – lepődtem meg.

- Ilyet nem mondtam. De te tudsz, én meg majd csinálom, amit mondasz. Krumplipucolás talán menni fog – vigyorgott.

- Jajj, ez cuki – mosolyogtam szélesen, aztán rábólintottam az ötletre.

- Remek – csapta össze a kezét.

Anyuék meglepve fogadták a meghívást, nem számítottak rá, hogy Liam szüleivel és valószínűleg két nővérével is találkozniuk kell, de azért ahogy észrevettem, örültek. Debby mondjuk nem volt kérdés, őt nem lehetett lelőni, mert mindig is látni akart belülről egy ilyen luxusvillát, hogy őt idézzem.

Én még szombaton délután átmentem, és bár bizonygattam, hogy nem kell Paddynek fuvaroznia, el tudok menni tömegközlekedéssel is, csak megoldotta, hogy ne kelljen órákat utaznom egyedül, és elküldött bevásárolni. Szóval ezzel az indokkal küldte el értem Paddyt, akitől amint beszálltam, bocsánatot kértem, amiért miattam kell ugrálnia.

- Jaj, ugyan már! – legyintett. – Hidd el, sok marhaságot megcsináltatott már velem ez a gyerek, ez semmiség.

- Na, mesélj – csaptam le a marhaságokra, és valóban egészen a Tescoig azt hallgattam, hogy Liam hányszor, és hogy vágta át a fejét, próbálta felidegesíteni, de mindezeket nem rossz szájízzel mesélte, hanem nevetve, szeretettel. Jó volt látni, hogy milyen jó a kapcsolatuk.

- Borzasztó egy kölyök – rázta a fejét nevetve, miközben megállította a motort.

Azonnal átcsapott testőr szerepbe, én pedig nevetve szóltam rá, hogy nem Liam vagyok, engem nem fognak lerohanni több százan. Nem igazán foglalkozott vele, csak megrántotta a vállát, aztán a bejárat felé terelt. A vásárlást viszonylag hamar letudtam, ugyanis írtam listát, szóval célirányosan haladhattunk a sorok között, és miután fizettem, bepakoltunk a csomagtartóba, majd indultunk is Liamhez.

- Megjöttem – kiabáltam Liamnek, amikor beléptem az ajtón. – Ó, oké, Watson gyorsabb volt – beszéltem továbbra is fennhangon, remélve, hogy hallja. – Nee, Watson! – szóltam rá, amikor bele akarta dugni a fejét az egyik zacskóba. – Beköplek apádnak – morogtam, aztán elhúztam a kezemet, és Liam kutyájával a lábam mellett, a konyhába vittem a cuccokat. – Feltéve, ha előkerül – vakargattam meg a fejét.

- Itt vagyok – futott le a lépcsőn. – Aw, de cuki a két kedvencem együtt – állt meg, oldalra döntött fejjel, mire kiegyenesedtem, és hozzáléptem egy pusziért.

Esküszöm, hogy a kutya felhorkantott, amikor ott hagytam, és fél percen belül már a lábaink közé próbálta bedugni a fejét. Liam nevetve próbálta arrébb tolni, de játéknak vette, úgyhogy csak még jobban belelkesült.

- Na, jó, kiveszem, addig elrakod a cuccokat? – pillantott a zacskókra.

- Hah, azt hitted, megúszod, mi? Én viszem ki, te pakolsz – villantottam rá egy bájos mosolyt, aztán elindultam a kertbe nyíló ajtó felé. Hívnom sem kellett, amint kinyitottam az ajtót, úgy száguldott ki mellettem, hogy kis híján felborított. Szegényke nem volt tisztában a méreteivel és az erejével. De amúgy nagyon jó fej volt, kivéve, amikor még az ágyban sem hagyott minket magunkra.

Pár percig labdáztam vele, de aztán nem hozta vissza, csak elment hátra szaglászni, én pedig bementem, és a szemet forgatva léptem a zacskókhoz, amik még mindig a pulton álltak. Liam előtte állva telefonált, és tündérien mosolygott rám. Lusta dög.

- Chloe üdvözöl – nyújt a karomért, hogy ölelésébe zárjon.

- Ő hívott? – döbbentem meg.

- Nem, ekkora pajtik nem lettünk – rázta meg a fejét. – Harry volt.

- Örülök, hogy végül ő is megbocsájtott – adtam az állára egy puszit. – Kezdesz hasonlítani a You and I videóban lévő önmagadhoz – jegyeztem meg viccesen.

- Neked semmi sem jó – grimaszolt, aztán el is engedett. – Én se mondom, hogy jobb volt a hajad világosabban.

- Jaj, most nehogy már megsértődjél. Vicceltem.

- Hát nem nevettem – duzzogott tovább. – Megnézem Watsont – indult el az ajtó felé.

Felhúzott szemöldökkel néztem utána, aztán sóhajtottam egyet, és remélve, hogy mire bejön, elfelejti, mi volt a baja, most már tényleg elpakoltam a szatyor tartalmát. Közben pedig eszembe jutott Chloe, és elmosolyodtam. Akármilyen kis makacs is volt, ezúttal csak megtört a jég. Nem tudtam Liam tervéről, úgyhogy igencsak meglepődtem, amikor barátnőm felhívott, és azt állította, hogy barátom nála járt, vitt neki egy repülőjegyet Los Angelesbe, és szavakkal is arra ösztönözte, hogy menjen el Harryhez. Tudtam, hogy Liamtől ez mekkora gesztus volt, ugyanis még most sem volt neki szimpatikus Chloe, és mégis segített neki. Valószínűleg Harry is ezt díjazta, mert megbocsájtott Liamnek, és úgy tűnt a barátságuk is helyre jött.

- Bocsánat – léptem ki mellé, és felé tartottam az egyik kinder pinguit. – Nem úgy értettem.

- Tudom – adott egy puszit a homlokomra, aztán kivette a kezemből az édességet, és két falatra be is nyomta.

Amilyen hirtelen haragudott meg, olyan hirtelen meg is békélt, úgyhogy a nap további részében nem volt már semmi gond, reggel pedig mire felkeltem, meg is igazította arcszőrzetét.

- Oh, ki ez a jóképű srác? – adtam egy gyors puszit az arcára, aztán tovább haladtam a fürdő irányába.

- Már éppen rád akartam küldeni Watsont, hogy keltsen fel – jött utánam, és az ajtófélfának dőlve figyelte, ahogy megmosakszom.

- Kedves. Az nem fordult meg a fejedben véletlenül, hogy csókokkal ébressz? – néztem rá a tükörből.

- Ó, dehogynem! Csak akkor sose nem készülne el az ebéd – vigyorgott.

- Hm, jogos. Essünk is neki – egyenesedtem fel, megtöröltem a kezeimet és az arcomat, aztán megfogtam a kezét, és a konyhába mentünk, hogy kezdetét vegye a több órás bűvészkedés.

Lehet hamarabb végeztem volna, ha egyedül csinálom, de én még életemben nem nevettem egyszerre annyit, mint aznap délelőtt. Hol azzal etetett be, hogy nem vettem tojást, én hülye meg még el is hittem, hol pedig énekelve, táncolva hátráltatott.

- Bohóckám, megtennéd, hogy felütsz három tojást? – toltam felé, ő pedig engedelmesen leállt egy pillanatra, és nagy koncentráció közepette teljesítette kérésemet.

- Mi az? – nézett oldalra, amikor észrevette, hogy figyelem.

- Semmi – mosolyogtam rá.

- Tessék – tolta felém a tálat, és ő is közelebb lépett. – Szeretsz?

- Ühüm – bólogattam.

- Mennyire? – beszélt most már az ajkaimra.

- Még nem küldtelek ki a konyhából. Szerinted mennyire? – Szavaim hatására elnevette magát, majd megcsókolt. – Na, fejezzük be, már nem sok van – húzódtam el kelletlenül, de tényleg haladnunk kellett.

Háromnegyed órán belül el is készültünk, már csak össze kellett takarítani magunk után, ami szintén nem kis feladat volt. Amikor azzal is végeztünk, fáradtan terültem el a kanapén, és egy pár percet energiagyűjtésre fordítottam, mielőtt felmentem átöltözni, hogy azért még se lisztes ruhában legyek.

- Akkor minden kész? – kérdezte Liam, amikor visszaértem.

- Igen, jók vagyunk – tartottam fel a kezem egy pacsira.

- Azok – csapott bele, pont abban a pillanatban, amikor megszólalt a kaputelefon.