Graffiti

Sziasztok!

Szűzmáriám, olyan jó volt, hogy 14 hozzászólást kaptam az előző részhez! Annyira jó volt olvasni a véleményeteket, és remélem, tudjátok, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok mindegyikőtöknek, hogy szántatok erre időt. Olyan jó lenne, ha a későbbiekben is írnátok, úgyhogy kérlek titeket, most se felejtsetek el nyomot hagyni magatok után.

Hét közben kitettem egy szavazást Zaynnel kapcsolatban, és a döntő többségetek arra szavazott, hogy maradjon. Nos, ebből a részből kiderül, hogy mi lett Zayn sorsa ;) Írjátok meg, hogy miért vagy miért nem örültök a döntésemnek.

Imádlak titeket!

xxx Larissa

********************************************

Chapter 28

Tuti, hogy tovább szorítottam magamhoz Zaynt, mint egy perc, de jó volt újra találkozni vele. Nem tudtam, hogy zavarjam-e, vagy hagyjam, hogy meglegyen a kis magánya, amire vágyott, de végül mégis írtam neki egy üzentet, hogy itthon vagyok, és ha van kedve, akkor összefuthatnánk. Örültem, amikor a címével válaszolt, és másnap aztán már kopogtattam is nála.

- Hű – néztem körül, és bár a háznak csak egy részét láttam, nem volt nehéz levonni a következtetést, hogy igen drága és igényes lakása van. Kicsit furán éreztem magam odabenn, de szerencsére a hotelek megedzettek már annyira, hogy ne legyen teljesen idegen egy ilyen környezet.

- Ja. Tudom, nem túl otthonos – húzta el a száját.

- Nekem nem, de az a lényeg, hogy te jól érezd magad benne – szabadkoztam, miután előbbi megnyilvánulásomból nem csupán a lenyűgözöttség áradt.

- Szép, csak üres. Egyszerűen nem tudom az otthonomnak hívni – rántotta meg a vállát. – De két szobánál többet nem használok, azt a kettőt viszont imádom. Gyere, megmutatom – indult el, kezével intve, hogy kövessem.

- Akkor miért ilyenbe laksz? – kérdeztem tőle furcsállva, hogy nem szereti a saját maga által kiválasztott házat. Öt fontot se adnék olyanért, ami nem tetszik, nem hogy milliókat.

- Vannak dolgok, amik elvárásként jelennek meg ebben a szakmában. Sok olyat kellett csinálnom, amit nem akartam, sok mindent kényszerítettek már rám. Ezt untam meg, tudod? De ez a szoba – nyitott ki egy ajtót – az én mentsváram. Ha ide bejövök, akkor nem az ismert énekes, Zayn Malik vagyok, hanem csak egy huszonéves srác, aki a kedvenc időtöltésének hódol.

- Azta – hagyta el most már valóban egy lenyűgözött hang a torkomat. Körbejárattam a szemem a szobán, aminek falait szinte mindenhol graffiti díszítette. Teljesen üres volt, egyedül középen volt néhány spray széthagyva, és egy használt, már szétszakadt sablon a velem szemben lévő fal tövében. – Mennyire egészséges egy bezárt helyen belélegezni ezeket a festékanyagokat? – kérdeztem tőle, miközben lassan elindultam felfedezni a mintákat. Volt néhány felirat, amiket nem tudtam elolvasni, és színek kavalkádja is, amiből nem sok mindent tudtam leszűrni, de ezek mellett rajzfilmbe illő mesefigurák és egy száguldó vonat is a fal mintáját alkotta.

- Semennyire, de használok maszkot. Ezt a részt ma akartam lefújni – bökött a fehér területre.

- Mit terveztél oda? – fordítottam el fejemet egy kosarat dobó figuráról.

- Csak egy egyszerű változás feliratot – húzott vonalakat az ujjaival, szemléltetve nekem, hogyan képzelte.

- Változásról jut eszembe. Hogy vagy? Nem akarlak sürgetni, nehogy úgy érezd, de jutottál valamire? – emeltem fel egy spray-t a földről, és összeráztam, mert szerettem a kattogó hangot, amit ilyenkor adott ki.

- Amikor hazaértem, megfogadtam magamnak, hogy nem fogok ezen kattogni, hanem teljesen kikapcsolok, csinálom, amihez kedvem van, mintha egy átlagos ember lennék, és ehhez sikerült is tartanom magam. Pár napig csak úgy voltam, graffitiztem, dalokat írtam, pihentem. Voltam otthon anyuéknál, találkoztam unokatesómékkal, néhány haverral. Elképzeltem, hogy ilyen lenne az életem, ezeket csinálnám minden nap, és bevallom, tetszett az ötlet. Az első hét végéig. Utána magamra untam, valamit csinálni akartam, furcsa volt, hogy nincs körülöttem pörgés, és rájöttem, hogy valójában nem is azzal volt a bajom. Még a nyilvánosságot is annyira megszoktam, hogy a szobámban ülve, arra gondoltam, felőlem be is kamerázhatnának, és leadhatnák élő adásba, hogy mikor, mit csinálok. Amivel bajom volt és van az az, hogy hogyan kell ezt az egészet csinálnom. Visszafogni magam, mert én vagyok a visszahúzódó csendes srác, csendben mosolyogni mindenen, mert én vagyok a jófiú, Perrie-vel lenni, mert így a rajongóim a Little Mixet is futtatják. Hát nem. Ezt én ilyen formában nem akarom. Viszont rájöttem, hogy a bandát nem akarom otthagyni, én szeretem ezt csinálni. Szóval még gondolkozom a lehetőségeimen, és te vagy az első, akinek ezt így konkrétan kimondom, de azt tervezem, hogy visszamegyek, és leülök Paullal beszélni. Kompromisszumokat akarok, és ha elfogadja őket, akkor maradok. Ha nem, akkor pedig bármennyire is nehéz, köszönöm, de nem kérek tovább ebből – mesélte el, hogyan jutott el a jelenlegi álláspontjára.

- Ííí, Zayn! Ennek úgy örülök! – mosolyogtam rá szélesen. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, Liam örülni fog, ha ezt megtudja.

- Még semmi sem végleges, úgyhogy ne örülj annyira. Nem csak rajtam múlik, tudod – nyugtatott le egy kicsit.

- De akkor is! Biztos, hogy Paul hagyni fogja, hogy érvényesülj. Mikor mondod el a többieknek? – Hiába, nem tudtam, csak úgy megtartani a nyugodtságom.

- Mondtam, hogy még nem végleges, és nem akarom őket hitegetni. Egyelőre még egyikükkel sem beszéltem. Liam próbált hívni tegnap előtt, de nem vettem fel. Nem akarom, hogy bárki is belém beszéljen valamit, egyedül szeretném ezt eldönteni. Megtennéd, hogy nem beszélsz erről senkinek? Csak még egy napot had kapjak, utána felhívom Pault, megbeszélem vele, hogy legyen, és utána a fiúkat is beavatom, ígérem – pillantott rám kérlelően.

-   Ugh, bárcsak ne mondtad volna el – húztam el a számat. Nem akartam eltitkolni Liam elől, mikor tudtam, hogy teljesen boldog lenne tőle, de ennek ellenére megígértem neki, hogy nem jártatom a számat.

- Köszönöm. Na, szeretnéd kipróbálni? – mutatott a kezemben lévő festékre.

- Mi, én? Ja, nem, én nem akarom elrontani ezt a szobát, olyan jól néznek ki rajta a minták – adtam oda a kezébe, de nem fogta meg.

- Mindig átfestem a falakat, és újakat fújok rá, szóval ne aggódj. Ahol találsz üres helyet, oda csinálhatod – mutatott rá néhány kis hézagra.

- Még csak ötletem sincs, ráadásul egy virágot se tudok normálisan rajzolni, majd biztos ezzel alkotok valami remekművet – forgattam meg a szemem, továbbra is elvetve az ötletét annak, hogy alkossak.

- Nem kell, hogy remekmű legyen. Ami először eszedbe jut, amikor ránézel a falra, azt csináld meg – mosolygott biztatóan. – De előbb vedd fel ezt – adott a kezembe egy maszkot, én pedig rászánva magam a dologra, fel is tettem.

- De ugye nem fogod nézni? Mert az eléggé feszélyez – néztem rá, amikor mellém állva várta, hogy elkezdjem.

- Csak segíteni akartam, de akkor én is megcsinálom, azt a feliratot, amit mondtam – fordult el, és lehajolt, hogy ő is a kezébe vegyen egy színt. Visszafordultam a választott rész felé, és csak néztem a falra, hátha magától megjelenik rajta valami.

- Ami először eszedbe jut – ismételte meg magát Zayn, mielőtt elkezdte fújni a sajátját.

Megrántottam a vállamat, megkerestem a piros festéket, és egy nagyobb szív körvonalait kezdtem el kialakítgatni. Az egyik oldala vékonyabb lett, így kipótoltam, majd kiszíneztem a közepét is. Miközben a kezemet húzgáltam, hogy nagyjából egyenletesen fújjam be az egészet, kattogott a flakon, és ez mosolyt csalt az arcomra. Nem tudtam, hogy miért szeretem a hangját, de a hibajavítókat is mindig rázogattam, mert az is hasonló hangot hallatott. Amikor az egész szívecske piros lett, megkerestem a feketét, és vastag, hanyag betűkkel beleírtam, hogy Liam. Iszonyat béna lett, de nagyon jól lekötött, és észre se vettem, hogy dúdolgatok, csak akkor, amikor felnevettem csodálatos alkotásomon.

Leültem a földre, és törökülésben figyeltem, ahogy Zayn dolgozik. Az egyik fülét bedugta, és valami rap zenét hallgatott, az alapján ami kihallatszódott, és annyira koncentrált, hogy csak öt perccel később vette észre, hogy én már nem állok.

- Kész vagy? – fordult hátra miközben megállította a zenét.

- Aha, de nem ajánlatos megnézni – nevettem fel.

Széles mosolyt villantott, amikor meglátta, hogy mit bénáztam, aztán felvette az általam használt két színt, és miközben magyarázta, hogy mit javít ki, és miért néz majd ki úgy jobban, feljavította a szerencsétlen firkámat. A szív kapott egy fekete körvonalat, majd pirossal még vékonyított azon a vonalon, mert állítása szerint túl vastag lett, ezután Liam nevét vette célba, a betűk végeit megvastagította, ezzel egy kicsit graffitisebbé alakítva őket, és ezeket is körbefújta, mint magát a szívet, csak sárgával. Még finomítgatott itt-ott pár dolgot, aztán hátrébb lépett, és késznek nyilvánította.

- Palotát építettél a trágyadombból – dicsértem meg, hiszen így már tényleg jól nézett ki, aztán gyorsan le is fényképeztem a telefonommal.

- Ó, ugyan már – rántotta meg szerénykedve a vállát. – Amúgy jól megvagytok? – kérdezte, miközben folytatta a sajátját.

- Igen, csak minden olyan furcsa. Az egész kapcsolatunk kusza, már ahogy megismerkedtünk, az is gáz, és olyan sokáig vártam rá, most meg végre együtt vagyunk, és egyszerűen nem tudom eldönteni, hol is tartunk. Mármint, teljesen összezavar, hogy már két-három hónapja egy ágyban alszok vele, tulajdonképpen vele éltem, és mégis csak két hete jöttünk össze. Jaj, mennyit hablatyolok itt összevissza. Nem is érthető – legyintettem.

- De, értem. Nem tudod, hogy hol kellene tartania a kapcsolatotoknak. Figyelj, ne hasonlítgasd össze egy átlagos kapcsolattal, hogy ott hogyan viselkedsz egy-két hét után! Próbálj megbékélni azzal, hogy ez ilyen, nem lesz sosem olyan érzés, mintha az események nem ilyen sorrendben történtek volna, és viselkedj úgy, ahogy érzed, ahogy természetesen jön! – látott el néhány tanáccsal.

- Jó, csak Liam túl van már x ilyen kapcsolaton, nem új neki a távolság, tudja kezelni, én meg azt se tudom, mit kezdjek magammal, mióta itthon vagyok, és sokszor úgy érzem, hogy hűvösen reagálok dolgokra. Nem akarom, hogy azt higgye, nem szeretem, de nem akarom azt se, hogy tudja, nehéz elfogadnom, hogy nincs velem. – Olyan jó volt Zaynnel beszélni erről, nem ismertem mást, aki képes lett volna teljes mértékben megérteni ezeket.

- Nehogy azt hidd, hogy a távkapcsolatokhoz hozzá lehet szokni. Ráadásul minden kapcsolat más, Liam ugyanúgy újként éli meg, mint te.

- Igen, ezt ő is mondta már. – Most, hogy másodjára, mástól is hallottam, kezdtem elhinni.

A teljes délutánt átbeszélgettük, de vacsora előtt jónak láttam elindulni. Megígértettem vele, hogyha beszélt Paullal, akkor ír majd vagy hív, de valamilyen formában közli velem, hogy mi a helyzet, bár erre nem volt szükség, mert Liam hamarabb csörgött, és lelkesen kezdte el mesélni, hogy újra öten lesznek, utána pedig a banda hivatalos facebook oldalán is olvastam Zayn magyarázatát mindenre. Hogy miért volt szüksége erre a kis szünetre, hogy sikerült kompromisszumot kötniük, de senki se aggódjon, mert azon kívül, hogy jobban önmaga lesz, semmi nem fog változni, illetve hogy köszöni, hogy ilyen jól reagált mindenki a távollétére.

- Rá egy nappal aztán Paul bejelentette, hogy felmond – mondtam Chloenak és Debbynek, mire mindketten röhögni kezdtek. Barátnőm nálam aludt, Debby pedig csak úgy random kötött ki a szobámban. Már jócskán hajnal volt, de mi még mindig beszélgettünk.

- Feladta – bólintott barátnőm.

- Nem csodálom, azért nem kevés gond volt a srácokkal az utóbbi időben – keltem picit a védelmére.

- Lányok, halkabban egy kicsit – nyitott be anyu.

- Bocsánat – szólaltuk meg kórusban. Anya fáradtan ránk mosolygott, aztán visszacsukta az ajtót.

A két héttel ezelőtti, visszatérésem utáni buli óta a húgom elég sokat lógott velünk, aminek tulajdonképpen én örültem. Mióta mindketten felnőttünk, már nem voltak meg a régi balhéink, és igazán jóba lettünk, de úgy éreztem, most még szorosabb lett a kapcsolatunk. A srácokat és Chloet sem zavarta, hogy magunkkal vittük bulizni, úgyhogy ilyen téren sem volt semmi gond.

A kis négyesünket nem csak Debby szélesítette ki, hanem Rose és Skyler is. Előbbivel elég jól kijöttünk, el tudtam vele beszélgetni, ha ketten maradtunk is, de Sky iránti ellenszenvem egyre csak erősebb lett. Folyton úgy méregetett, mintha valami szánalmas kis cafka lennék, és iszonyatosan feszélyezett, hogy velünk lógott. Alexnek nem mondtam meg nyíltan, hogy nem bírom a barátnőjét, vagy fene tudja, mijét, de alaposan kifaggattam, hogy honnan ismeri, miket szoktak együtt csinálni, és hogy milyen a lány. Végül az a kérdés is elhagyta a számat, hogy tulajdonképpen, mit bír benne, és hangleejtésemet nem sikerült kellőképp normalizálni, így ebből azonnal rájött, nem lopta be magát a szívembe. Nem haragudott érte, hiszen továbbra is játszotta a lazát, hogy ő aztán nem a barátnője, meg hogy csak néha együtt lógnak, és ennyi, de én láttam rajta, hogy ezúttal tényleg kicsit komolyabban gondolja, mint azokkal a lányokkal, akik eddig körülvették. Nem értettem, miért pont egy ilyenben találta meg azt, amit keresett, de attól függetlenül, hogy nem helyeseltem, nem szóltam bele. Nagyfiú, ő tudja, mit akar.

Chloe úgy tűnt, hogy megunta a bezárkózást, és inkább ő is velünk töltötte az idejét, ezzel elterelve gondolatait göndör hercegéről. Nem mondom, hogy ez olyan megoldás volt, amit én támogattam, de bíztam benne, hogy barátnőm nem tudja magát sokáig féken tartani, és végső kínjában felhívja majd Harryt.

- Na, amúgy nem fekszünk le aludni? Én álmos vagyok, neked meg ki kell pihenned magad holnapra, Liam jön haza – emlékeztetett a tesóm, mintha egy pillanatra is el tudtam volna felejteni.

- Jé, tényleg! Tökre kiment a fejemből! – tettem a hülyét nekik, de mindketten csak a szemüket forgatták. – Egyébként én nem vagyok álmos, Liam pedig estefelé érkezik, és úgy beszéltük meg, hogy csak másnap találkozunk, szóval semmi vész, még egy film belefér – nyomtam a következő filmre, ami a régebben összeírt listánkon szerepelt.

Valószínűleg az izgalomtól nem voltam álmos, hogy Liam estére már Londonban lesz, közel hozzám, nem pedig egy másik kontinensen, több órás időeltolódással, de míg a lányok már a huszadik percben elaludtak, én végignéztem a filmet. Mielőtt lefeküdtem, még Liamnek is írtam, hogy vigyázzon magára, és csak utána aludtam el. Számítottam rá, hogy a hajnali 4-es fekvésem miatt délig legalább aludni fogok, ezért küldtem el neki az üzit korábban, hogy még lássa.

Reggel üres lakás fogadott, Chloe valószínűleg nem keltetett fel, mielőtt lelépett, a szüleim dolgozni voltak, Debby pedig gondolom találkozott valamelyik barátnőjével. Na, így aztán nehezen fog eltelni a nap! Hiába aludtam kilenc órát, nem éreztem magamban erőt semmihez, így ebédeltem, aztán visszabújtam az ágyba sorozatot nézni. Két órával később felöltöztem, hogy azért mégse a pizsamámban töltsem a napot, de miután bevetettem az ágyam, bekapcsoltam még egy részt, és hiába fogadtam meg, hogy ez lesz az utolsó, egészen addig folytattam, amíg 7-kor anyu mérgesen be nem nyitott a szobámba.

- Bessie, ha már nem takarítottál ki, legalább elmosogathattál volna. Mit csináltál egész nap? – vont kérdőre.

- Semmit – válaszoltam őszintén.

- Ha ilyen hasznavehetetlen vagy utána, akkor nem fogom engedni, hogy itt aludjanak a barátaid – mondta még, mielőtt rám csukta az ajtót.

- Anyu! – pattantam fel, és utána mentem. – Egész héten megcsináltam mindent, nehogy már, ha egy napot nem segítek, akkor világvége legyen.

- Én is dolgoztam egész héten, mégis ma is kellett. Hol van az én pihenő napom? – kérdezett vissza, és bár teljesen jogos volt, amit mondott, még mindig idegesített és bántott, hogy emiatt veszekszik velem. Megérdemelném, ha amúgy is lusta lennék, és nem törném magam, de nem éreztem, hogy így lenne.

Mérgesen fordultam vissza, hogy azért se csináljak semmit, és megnyomtam a lejátszás gombot, tovább folytatva a részt. Nem sokat fogtam fel belőle, ugyanis csak puffogtam magamban. Nem csak anyu miatt, hanem azért is, mert Liam még mindig nem jelezte, hogy hazaért, pedig megígérte. Újabb epizód helyett inkább írtam Chloenak, aki ilyenkor mindig mesél valamit, amivel kiveri a fejemből a negatív gondolatokat. Most sem kellett hozzá túl sok idő, megbeszéltük, hogy egyébként mekkora hülyeség az a sorozat, amit nézünk, majd rögtön utána azt, hogy akkor folytatjuk is.

Fél 11-kor már sűrűn pislogtam, hogy ne aludjak el, de csak az évad utolsó része maradt hátra, és be akartam fejezni. Meglepő mód, valahogy fenn maradtam, és már csak 15 perc volt a részből, amikor csörögni kezdett a telefonom. Liam. Végre!

- Szia! Nem írtál, amikor hazaértél – jegyeztem meg neki azonnal.

- Mert késett a gép. Fél órája értem haza. Otthon vagy? – kérdezte.

- Persze. Miért ne lennék?

- Akkor jó lenne, ha ajtót nyitnál, mielőtt teljesen elázok – mondta mosolyogva.