"Nem bírtam várni"

Sziasztok!

Pár napot késve, de meghoztam a részt. A kommenteket nagyon szépen köszönöm, a hétvégén fogok rájuk válaszolni, mert most a suli miatt elég elfoglalt vagyok, de remélem, tudjátok, hogy hálás vagyok.

Összehoztok nekem 10 kommentet a mostani rész alá? Olyan csodás lenne *-*

xxx Larissa

*****************************************

Chapter 29

- Tessék? – kérdeztem vissza. – Ó, itt vagy? – lepődtem meg, amikor leesett a tantusz, és elindultam kifelé. Miután megerősítette feltevésem, kinyomtam, és a lehető leghalkabban, hogy senkit se keltek fel, kiléptem a bejárati ajtón.

Csepergett az eső, ezért Liam a szürke pulcsija kapucniját is viselte. Feje tetején és vállán sötétebb volt az anyag a víztől, arca alig látszott ki, de a szemei szinte csillogtak az éjszakában. Elmondani se tudom, milyen volt újra látni, a gyomrom annyira összeugrott, hogy a testem is beleremegett. Szinte nekivágódtam a mellkasának, olyan hirtelen léptem hozzá, hogy átöleljem. Úgy nevetett fel, mintha most úszott volna meg valami hihetetlen helyzetet, és megkönnyebbülésében annak örülne.

- Nem bírtam várni holnapig – simogatta a hajamat, én pedig felemeltem a fejem, hogy megcsókoljam.

- Gyalog jöttél? – kérdeztem csodálkozva, miután körbenéztem, de sehol se láttam autót.

- Neeem – rázta meg a fejét. – Kocsival, csak nem akartam feltűnést kelteni a házatok előtt, ezért messzebb egy parkolóban hagytam, onnan sétáltam – magyarázta el.

- Menjünk be, mert elázunk, de mindenki alszik már, úgyhogy csendbe kell legyünk.

- Igen, lassan profi leszek a lopakodásban nálatok – jegyezte meg vigyorogva, mire az eddiginél is szélesebben kezdtem mosolyogni, aztán elindultam befelé.

- Bocs a rumliért – néztem körbe szájhúzva, amikor becsuktam magunk után a szobám ajtaját.

- Pont érdekel, hogy rend van-e vagy sem – fordított magával szembe, és újra az ajkaimra tapadt. – Mm, ezt nem akarom nélkülözni ezentúl.

- Még egy napig sem – értettem vele egyet. – Nem vagy fáradt a hosszú út miatt?

- Nem annyira, aludtam a repülőn – ült le az ágyam szélére, és az ölébe húzott. – Mit nézel? – mutatott a laptopomra.

- Jaa, semmi fontos, csak egy sorozat – hajoltam előre, hogy összecsukjam.

- Miről szól? – érdeklődött felőle.

- Nem hinném, hogy érdekel – hajtottam hátra a fejem a vállára. Borostája karcolta a bőrömet, ahogy megmozdította a fejét, hogy adjon egy puszit.

- Minden érdekel, ami veled kapcsolatos – mondta aztán.

- Ez esetben majd elmesélem, de most ne ezzel foglalkozzunk – bújtam bele a lehető legjobban az ölelésébe.

Most, hogy itt volt, rájöttem, miért nem találtam a helyem, amíg turnén volt. Mert az otthonom többé nem egy helyet, hanem egy személyt jelentett, és amíg nem volt a közelemben, addig nem éreztem magam otthon. Ijesztő volt, hogy ilyen intenzív érzéseim vannak iránta.

- Hozok innivalót – álltam fel hirtelen az öléből.

Nem tudtam, mi ütött belém. Amit igazából mondani akartam, az volt, hogy szeretem, de egyszerűen képtelen voltam hangosan kimondani. Mérgesen sóhajtottam egyet, aztán tanácstalanul álltam a konyhában, mert nem volt itthon semmi üdítő, vízzel meg olyan szegényes lett volna kínálni. Végül csináltam két teát, és azokkal egyensúlyozva tértem vissza szerelmemhez. A parafatáblám előtt állt, ahol a barátaimmal készült képek egy része volt kitéve. Amikor beléptem, felém nézett, aztán vissza a legutóbb odabiggyesztett fotóra.

- Ez mikor készült? – kérdezte.

- Amikor hazajöttem, és elmentünk bulizni – válaszoltam, miközben az asztalomra tettem a két bögrét.

- Ő a húgod? – mutatott Debbyre, én pedig bólintással válaszoltam. – Hasonlít rád – mosolygott rám. – Az a két lány is a barátnőd? – mutatott ezúttal Rose-ra és Skylerre.

- Josh és Alex barátnői. Akkor találkoztam velük először – válaszoltam neki. Csendesen meredt a képre továbbra is, pedig túl sok nézni való nem volt rajta. – Miért? – fűztem a dereka köré a karjaimat.

- Csak érdekelt. Köszi a teát – nyúlt az egyikért, miközben lefejtette a kezemet magáról, aztán az ágyra ült.

- Van valami baj? – húztam össze a szemöldökömet.

- Nem. Csak hirtelen elálmosodtam, majd lassan haza kéne indulnom.

- Maradj itt, ne vezess már ilyenkor.

- Olyan cuki vagy, hogy mindig aggódsz – tért vissza a mosoly az arcára.

- Igazából csak azt akarom, hogy itt aludj – sütöttem el egy félig valós viccet.

- Te kis önző – tette le a földre a bögrét, majd hátradöntött az ágyon, aztán egy lélegzetelállító csókban részesített, amikor pedig áttért a nyakamra, azt is elérte, hogy a lehető legapróbbra zsugorodjon a gyomrom. – A baloldal az enyém – tért vissza a számhoz, hogy egy puszit adjon rá, aztán felállt, és levette a pólóját, meg a farmernadrágját. – Töröld le a nyálad – nézett rám vigyorogva.

- Fú, de szemét vagy – mutattam be neki.

- Mit kapjak be? – húzta fel a szemöldökét kétszer egymás után.

- A kisujjadat. – A bolond pedig meg is tette. Aztán a ruhámba törölte. – Undi vagy. Mindjárt jövök – pattantam fel, kivettem az ágynemű alól a pizsamámat, aztán újra magára hagytam.

Mire visszatértem már az ágyban feküdt, és a plafont bámulta. Furcsa volt, de azt gondoltam, biztos fáradt, és nem firtattam, csak befeküdtem mellé.

- Gondolkodtam – mondtam neki, miközben a mellkasára tettem a fejemet. – Azon, hogy mit csinálnék szívesen – pontosítottam. – Bölcsődében dajkaként el tudom magam képzelni.

- Na, ez jól hangzik. Miért nem végzel el egy képzést? Biztos vannak ilyen egy-két éves tanfolyamok.

- Nem tudom, hogy van-e értelme – rajzoltam köröket a hasára.

- Miért félsz álmodni? – pillantott le rám szomorúan.

- Mert az én helyzetemből minden elérhetetlennek tűnik – válaszoltam azonnal.

- Csak annak tűnik – emelte ki a lényeget, amire már nem válaszoltam.

- Minden rendben az együttessel? – tértem át egy újabb témára.

- Hát Zayn miatt tudod, hogy elég sokan kiakadtak, ezt a mostani, felszabadultabb arcát meg kell szokniuk, gondolom. Tudod, örülök, hogy visszajött, csak valahogy mégsem olyan, mint korábban volt. Louis-val mi nagyon jóba lettünk, Niall meg Harryvel töltötte a legtöbb idejét. Hiába csak két hétről van szó, most valahogy Zayn nagyon kilóg – mesélte el részletesebben azokat a dolgokat, amiket a telefonba csak megemlített.

- Azt lehet tudni, hogy milyen engedményeket kért Paultól?

- Igazából a legelső az volt, hogy jövőre ne legyen turné, had pihenjünk, mert ránk fér. A többi pedig csak olyan, amikről te is tudsz. Hogy ne kelljen Perrie-vel lennie, hogy azt tehessen ki a közösségi oldalaira, amit akar, szóval lényegében, hogy önmaga lehessen.

- Nem sajnálod, hogy Paul felmondott?

- Nem. Inkább csak furcsa, mert mégiscsak lehúzott velünk 4-5 évet, most meg valaki mással kell közös nevezőre jutnunk. De Paullal nekem már régóta nem volt jó viszonyom, úgyhogy jelenleg ez egy kis levegő nekem.

- És várod a jövő évi szünetet?

- A múltkor vicceltél azzal, hogy újságíró lennél… nem kéne sokat tanulnod hozzá – jegyezte meg vicceskedve.

- Bocsi, nem akartam faggatózni – emeltem fel a fejemet, hogy ránézzek.

- Tudom, és örülök, hogy ezeket is elmondhatom neked, de most jobban örülnék, ha nem kellene ilyenekkel foglalkoznom – emelte fel ő is egy picit a fejét, hogy elérje a számat.

Az apró puszit elmélyítettem, mert egyszerűen képtelen voltam betelni vele. Karjával szorosabban húzott magához, mint eddig, amivel elérte, hogy egész felsőtestemmel rajta feküdjek. Egyik lábamat átemeltem a csípőjén, egyrészt, hogy kényelmesebb legyen, másrészt, hogy a lehető legjobban hozzá tudjak simulni. Arcunkba omló hajamat hátratűrte, és a tarkómnál fogva húzott vissza magához, hogy felváltva kóstolgassa az alsó, majd felső ajkamat. Libabőrös lettem, ahogy a hajamba túrt, másik kezével pedig a bő pólóm alá nyúlva simogatta a gerincem vonalát. Ziháló lélegzetvétele teljesen elvette az eszem, lehunyt szemeim mögött láttam magunkat összeolvadva, az alhasam görcsös rándulásával, azonban én is megmerevedtem. Mi a franc bajom van? Akarom Liamet, senkire se vágytam még ennyire, hónapok óta fantáziaképek nehezítik a napjaiban, és mindben mi ketten szerepelünk, ruhák nélkül, amikor meg itt a lehetőség, akkor egyszerűen nem megy.

Keze pillanatok alatt csúszott ki a pólóm alól, hogy a combomon pihenhessen meg, én pedig kábultam emelkedtem fel, hogy a csípőjén ülve nézzek le rá.

- Aludnunk kéne – mondta, azt viszont nem tudtam egyértelműen levenni, hogy szája sarkának apró mozgása egy gyenge mosoly vagy inkább szájhúzás volt.

Csalódottan, de leginkább zavarodottan dőltem le mellé, és annak ellenére, hogy láthatóan nem haragudott, mert szorosan hozzám bújt, még akkor is gyötörtem magam, amikor ő már elaludt. Próbáltam megkeresni az indokát, hogy miért nyomódik be a stop gomb minden alkalommal, amikor arra kerül a sor, hogy lefeküdjünk, de egyszerűen nem értettem. Olyan gondolatok csaptak át felettem, hogy talán csak tesztelni akarom őt, hogy anélkül is kellek-e neki. Nagyon jól tudom, mennyire fontos neki a szex, és hogy mennyire nem bírja nélküle. Vajon, ha tőlem nem kapja meg, akkor elmegy érte máshoz? De nem éreztem magamban ilyen szándékot, ha volt is, akkor csak tudatalatti lehetett, mindenesetre Liam egyenletes szuszogása annyira megnyugtatott és elálmosított, hogy én is inkább becsuktam a szemem, és elaludtam.

Én ébredtem hamarabb, és azonnal átfutott a fejemben, hogy fogom én őt innen kicsempészni. Tegnap este be akartam állítani egy ébresztőt, hogy még azelőtt hazamenjen, mielőtt a szüleim felébrednek, hiszen mind a ketten szabadnaposok ma, és nem gondoltam, hogy máris itt lenne az ideje egy találkozásnak. De legfőképp nem úgy, hogy éppen a szobámból oson ki egy itt töltött éjszaka után. Ráadásul anyu tegnapi hangulati állapotából ítélve ez lett volna az utolsó csepp a pohárban.

Megdörzsöltem a szemem, és a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Fél tíz. Sóhajtva tettem vissza korábbi helyére a készüléket, aztán Liam felé fordultam. Háton feküdt, arca felém volt, szája résnyire elnyílt, és olyan nyugodtan szuszogott, mint aki nem tervezi, hogy ma egyáltalán fel fog ébredni. Tekintetem levezettem szabad felsőtestén, melyről egészen a derekáig lecsúszott a takaró, hogy megint rájöjjek, mekkora idióta voltam este. Már a látványától képes lettem volna egy kisebb orgazmust produkálni.

- Mindig felébredek, ha sokáig néznek – motyogta csukott szemmel. Imádtam az álmos hangját, ami halványan szólt a reggeli rekedtségtől, és egy fokkal mélyebben is, mint eredetileg.

- Te is bámulnád magad, ha a helyemben lennél. – Nem tagadtam, hogy rajta kapott.

- Legközelebb én kelek hamarabb, és én gyönyörködök majd – nyitotta ki a szemét is, aztán felemelte a kezeit, hogy megpróbálja minél hamarabb kidörgölni belőle az álmot, pedig megpuffadt arcát résnyire szűkülő szemei még tökéletesebbé tették.

- Aztán majd arra ébredek, hogy a házadig menekültél – horkantottam fel, mire ő megforgatta a szemét, és fölém hajolva részesített egy reggeli csókban.

- Szép jó reggelt! Elfelejtetted, hogy anyuék ma itthon vannak, mi? De marha nagy szerencséd van, hogy vagyok, mert majd én segítek kijuttatni a pasidat a házból – jelent meg hirtelen a húgom a szobában. Becsukta maga után az ajtót, és úgy sétált beljebb, mintha semmit sem zavart volna meg. Liam zavarodottan feküdt vissza mellém, és kapkodva húzta magára a takarót, ami már a korábbinál is lejjebb járt, fedetlenül hagyva más ébredező részeket is. – Helló, Debby vagyok, Bessie húga, ha nem tudnád – nyújtotta felé a kezét, mire Liam is kihúzta a sajátját a paplan alól.

- Liam és azt hiszem kitaláltam magamtól is – pislogott nagyokat.

Valóban, tesóm hatalmas sokkot tudott okozni az energetikusságával, főleg reggelenként, amikor te még azt sem tudod, hogy is hívnak.

- Deborah – szólítottam meg számonkérő hangsúllyal. – Mi a fenét csinálsz itt?

- Jöttem bemutatkozni. Gondoltad, hogy másodjára is kikerültök majd engem? – mosolygott rám édesen, megemlítve, hogy nem felejtette el, nem ez az első alkalom, hogy az énekes a házunkban tartózkodik. – Egyébként tényleg segítek kiszökni – tette hozzá mellékesen, miközben elindult az íróasztalom felé, hogy az előtte lévő székre üljön, ám tegnap Liam a földre tette a bögrét, félig tele teával, ő pedig sikeresen felrúgta.

- Megöllek – másztam át Liamen, hogy még mielőtt teljesen magába szívná a szőnyeg a folyadékot, fel tudjam itatni papír zsebkendővel.

- Bocsiii – nézett rám nagy szemekkel, hogy elérje, ne haragudjak, de már most sok volt belőle mára, pedig csak három percet töltöttünk együtt. Úgy tűnt, Liamet szórakoztatja a dolog, mert hitetlenkedve felnevetett, aztán amikor egyáltalán nem vidám arccal felpillantottam rá, leolvadt a fejéről a vigyor.

- Semmi gond. Végül is bemutatkozni jöttél, hát megtetted – igyekeztem a legtöbb szarkazmust belevinni a hangomba.

- Debby! Hol vagy már? – hallottuk meg anyu kiabálását.

- Basszus, mennem kell, öt percetek van elkészülni, utána visszajövök – magyarázott nekünk, aztán kislisszolt az ajtón, mielőtt anyu bejött volna, hogy megkeresse.

- Hűha – foglalta össze Liam az érzéseit egyetlen, kifejező szóban.

- Nekem mondod? – álltam fel a földről, mert jelenleg többet nem tehettem a folt eltüntetése érdekében. – De legalább segít. Anyu tegnap kiakadt rám, úgyhogy most nem lenne alkalmas, ha találkoznátok – magyaráztam meg neki, hogy miért akarom ilyen gyorsan kidobni.

- Azt hiszem, erre most én se vagyok felkészülve – mosolygott rám fáradtan, miközben pillanatok alatt magára rángatta a gatyáját és a felsőjét, haját pedig a kezével igazította meg.

- Ugye nem állsz messze a kocsival? – kérdeztem tőle.

- Pár utca, de sietek majd, ennyi idő alatt biztos nem támadnak le – vonta meg a vállát kicsit bizonytalanul, és ettől egyáltalán nem nyugodtam meg. – Nem lesz bajom – fogta kezei közé az arcomat. – Akkor átjössz később?

- Ebéd után?

- Tökéletes – csókolt meg. Deb pedig megint ezt az időpontot találta meg, hogy visszatérjen.

- Oké. Aput a szobámba küldtem, hogy nézze meg a laptopom, mert zúg. Anyu a konyhába van, főz, megkért, hogy vigyem ki a szemetet, de akkor vidd ki te, én szóval tartom, addig lesz időtök kimenni – vázolta fel tervét, és mivel jónak tűnt, bele is egyeztem. – Apu biztos nem fog kijönni – jegyezte még meg. – Na, én megyek akkor, várjatok egy kicsit, és gyertek ti is. Örülök a találkozásnak – biccentett Liam felé gyorsan, de válaszolni már nem volt ideje, ugyanis tesóm el is párolgott.

Csak annyit vártunk, amíg felhúztam egy nadrágot, közben Liam leírta egy lapra a címét, majd egy hosszabb csókkal elbúcsúztunk egymástól, aztán én besétáltam a konyhába, Liam pedig megállt a boltív előtt, ugyanis a konyhánk egybe volt nyitva a nappalival, nem választotta el ajtó.

- Jó reggelt! Kiveszem a szemetet – adtam anyu arcára egy puszit, ami utólag meggondolva sok is volt. Furcsán nézett rám, mert nem szoktam így üdvözölni, az első dolgom pedig sosem az, hogy kiürítsem a kukát.

- Mi lett veled? – nézett rám nagy szemekkel.

- Jó kedvem van? – vontam meg a vállam, és kezemben a tömött zsákkal, elindultam kifelé.

- Anyu, nézd ez így jó? – szólt neki Debby, hogy ne engem kövessen a szemével.

- Gyere – tátogtam Liamnek, aki erre gyorsan elsétált a konyhaajtó előtt, és szorosan a sarkamban haladt utánam. – Rálátni a konyhaablakból az utcafrontra, úgyhogy siess – álltam lábujjhegyre, hogy adjak neki egy puszit. – Vigyázz magadra!

- Igyekszem, várlak – búcsúzott el, aztán feltette a kapucniját, és lehajtott fejjel, sietős léptekkel távozott.

Mosolyogva sétáltam a kukához, hogy beledobjam a szemetet, aztán visszamentem a lakásba, és kerestem magamnak valami reggelit.

- Ja, már rájöttem amúgy – porszívózott anyu körülöttem, amíg én a tükörtojásomat fogyasztottam. – Azért vagy ilyen boldog, mert ma mész Liamhez.

- Igen – vigyorogtam magam elé.

Miután megettem, elmosogattam magam után a tányért, majd bementem a szobámba a telefonomért, hogy megnézzem az értesítéseimet. Mellette azonban 70 fontot találtam, a kis fecnivel együtt, amin a címe állt, illetve, hogy a pénzt a taxira adta. Megzabálom, miért ilyen édes?

Lefotóztam a srácoknak, aztán elküldtem nekik üzenetben. Chloe egy mosolygós fejjel reagált, Alex pedig egy screenshotban mutatta meg, hogy reggel óta, amíg ő aludt hat nem fogadott hívása és három üzenete volt Skylertől. Minden, amit hozzáfűzött: „Na, ezért nem kell nekem barátnő.” Nyomulós egy csaj, az biztos. „Írd meg neki, hogy ’most nem ér rá’ :D” – válaszolt neki Josh, én pedig nevetve vonultam vissza a konyhába, hogy muffint süssek.

Még akkor ígértem meg viccből Liamnek, amikor hazajöttem, gondoltam, akkor tényleg meg is lepem vele. Na, meg így legalább nem üres kézzel állítok be hozzá.

- Elrontottam – akadtam ki, amikor végeztem.

- Dehogyis! Tök finom – mondta a húgom, aki éppen lenyelte a falatot. – Ízleni fog neki – nyugtatott meg, de én továbbra is úgy éreztem, lehetett volna jobb is.

- Inkább újracsinálom, ezt egyétek meg ti – toltam felé.

- Te hülye vagy! Hívjál taxit, aztán menjél, már így is elmúlt egy óra – lökdösött a szobám felé, én pedig beláttam, hogy tényleg ideje lenne elindulni.

Gyorsan összekészültem, aztán amikor megérkezett a taxi, a sütikkel a kezemben beszálltam, és lediktáltam a címet, ami a papíron volt. Az út elején beszélgetést kezdeményeztem a sofőrrel, hogy ne legyen olyan nagy a csend, de miután túltárgyaltuk az időjárást, nem nagyon volt közös témánk. Inkább a gondolataimba temetkezve néztem az utat, ami egyre messzebb vitt Croydontól, ezzel egyetemben pedig egyre közelebb Liamhez.

Amikor szinte a semmi közepén a kovácsoltvas kerítésnél megálltuk, fizettem a taxisnak, majd rácsörögtem Liamre, hogy engedjen be. Nem vette fel, de a kapu kitárult előttem, én pedig elindultam a kis parkon keresztül a házhoz. A szökőkútnál tartottam, amikor kinyílt az ajtó, és mosolyogva lépett ki rajta az általam olyannyira imádott személy.