Baby Project - Összejövetel (novella)

Sziasztok!

Akik benne vannak a facebookos csoportban, azok tudják, hogy miről van szó, akik viszont nem, azoknak gyorsan felvázolnám, hogy mivel is jelentkezek most:

Tegnap este a csoportban kértem a tagokat, hogy írjanak fejenként 2-3 szót, én pedig azokat felhasználva írok majd egy novellát. Ezután a főszereplőt is megszavaztattam, és amikor Harryre esett a többség választása, eszembe jutott, egy jó ötlet. Már többen mondtátok, hogy szívesen olvasnátok valamit a Baby Projecthez kapcsolódóan, szóval úgy döntöttem, összekapcsolom a kettőt, és így született meg ez a novella, ami Clair és Harry, na meg a többiek későbbi életébe nyújt egy kis betekintést. Természetesen Clair szemszögéből írtam.

Remélem, élvezni fogjátok. A szavakat, amiket kaptam, vastaggal emeltem ki, így ti is láthatjátok, mik adták a körvonalat. Köszönöm, mindenkinek, aki részt vett ebben a kis játékszerűségben. Írjatok véleményt, kíváncsi vagyok, hogy tetszett nektek, illetve, hogy van-e igény még ilyesmire, mert szívesen írok akkor ilyeneket is! :)

xxx Larissa

*************************************************

Mióta a One Direction, mint banda feloszlott, a srácok havonta egyszer összegyűltek valamelyiküknél, hogy találkozzanak, és beszélgessenek egy kicsit, hiszen az új, szabadabb életük mellett sem szerették volna csak úgy veszni hagyni a sok együtt töltött év alatt kialakult szoros barátságot. Ebben a hónapban, mi voltunk a vendéglátók, ezért már egy nappal előtte elkezdtünk készülni, hiszen igencsak népes társaságra kellett számítanunk.

- Clair, már szédülök tőled. Állj már le, könyörgöm! – kapta el Harry a kezem, és egy ölelésre magához húzott. Felnevettem szavain, és mivel jól esett a nyugtató ölelés, hagytam is, hogy fogva tartson.

- Igyekszem, csak szeretném, hogy minden a helyén legyen, mire megjönnek – motyogtam a mellkasába. Egyik kezével az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy felnézzek rá, és rájöjjek, hiába látom már lassan négy éve minden nap, még mindig kihagy egyet a szívem, amikor a szemébe nézek.

- Hidd el, egyikük sem szokott jobb összejöveteleket adni, mint mi, hiszen egyiküknek sincs rendezvényszervező felesége – mosolygott rám biztatóan, aztán Oliver szobája felé pillantott, ugyanis másfél éves fiunk sírva adta tudtunkra, hogy felébredt.

- Na, tessék! Kész futás az életem, ne kérd, hogy álljak le – sóhajtottam fel kissé fáradtan.

- Majd én kiveszem az ágyból, te meg öltözz fel, ha nem akarod alsóneműben fogadni a vendégeinket – húzta el bőrömtől a csipkés szélű bugyigumimat, majd elengedte, hagyva, hogy halkat csattanva találkozzon újra a bőrömmel.

Én a szememet forgatva haladtam tovább a dolgomra, míg ő elégedetten vigyorogva követte példámat. Egyelőre figyelmen kívül hagytam a felöltözésre való felszólítást, és a konyhába igyekeztem, hogy a sütőben készülő süteményre vessek egy pillantást. Már az illatokból sejtettem, hogy valószínűleg elkészült, és ki lehet venni, de azért biztos, ami biztos egy fogpiszkálóval is meggyőződtem róla, hogy a belseje sem maradt nyers.

- Éhes vagyok – lépett be a konyhába Eliana. Haja a háta közepéig ért, de hossza ellenére, még mindig úgy nézett ki, mintha hajsütővassal varázsoltam volna bele tökéletesen szabályos loknikat.

- Tudom, kicsim. Fél óra múlva jönnek Louis-ék, és akkor ebédelünk, addig igyál egy kakaót – nyitottam ki a hűtőt, és kivettem belőle az utolsó dobozt, hiszen imádta. – Óvatosan a sütőnél – figyelmeztettem, amikor láttam, hogy a közelében mászkál.

- Tudom, forró – felelte unottan. Persze, hat éves létére már tudta mindezt, de a biztonság kedvéért, és megszokásból mindig elmondtam, hogy vigyázzon. A legtöbbször még Harryt is óva intettem ezektől a dolgoktól.

Amíg ő a pultnál kiürítette a kis dobozkát, én átpakoltam a sütit egy tálcára, majd tulajdonképpen késznek nyilvánítottam mindent. Az abrosz az asztalon volt, rajta pedig szépen megterítve álltak a tányérok, poharak, és minden más, ami az evéshez szükséges. Harry szép munkát végzett, ugyanis ezt rábíztam.

- Te még mindig nem öltöztél fel? – lépett be a konyhába drága férjem, egyik kezében Olival, a másikba pedig egy összecsomagolt, pisivel teli pelenkával.

- Most megyek – adtam egy puszit kisfiunk arcára üdvözlésképpen, és elviharzottam a hálószobánk felé, ahol már az ágyra terítve vártak a korábban kiválasztott ruhadarabok.

Nem tartott 15 percig, amíg mindennel kész lettem, aztán megkerestem a családom többi tagját. Nem volt nehéz dolgom, mert Oliver szobájából harsány nevetés hallatszott ki, amilyen minden nap, szinte minden percben betöltötte a lakást. Mosolyogva léptem át a küszöböt, ami ezután gyorsan még szélesebbé vált. Harry négykézláb mászkált a szobában, Elianat a hátán cipelve, Oli pedig egy plüsskutyát rázva a kezében nevetett rajtuk. Annyira baba volt még, hiába tudott járni, és néhány szó kiejtésével is próbálkozott már, amikor vidáman kacagva a szoba közepén ült, egyik lábát behajtva, másikat kinyújtva, nyolc hónapos önmagára emlékeztetett.

- Hű, de szép sörénye van a lovadnak – simogattam meg Harry haját, amikor megállt a lábam mellett. Gyilkos pillantásokat vetett rám, lánya viszont helyeslően bólogatott, majd leszállt róla, hagyva, hogy apja felemelkedjen.

- Te ezért még kapsz – fenyegetett meg játékosan.

- Jól van, én csődöröm – húztam tovább az agyát.

- Majd megmutatom én neked, milyen csődöröd van – vigyorgott rám pimaszul.

A két kicsi jelenléte miatt nem kommentáltam tovább ezt a szálát a beszélgetésnek, hanem Oli felé nyúltam, és felemeltem. Szinte bűntudatom volt, amiért az előbb csak egy apró kis puszival köszöntem neki, és most alaposan megölelgettem. Kiszabadulva kezeim fogságából a falfestményre kezdett mutogatni, ami a szobája falát díszítette. Egy hajó úszott a vízen, gyönyörű kék éggel, amely egybe olvadt a szobája színével. Madarak repültek a magasba, és szerencsére nemcsak nekem, az ötletgazdának tetszett, hanem Olinak is. Odavolt a hajókért, bárhol látott egyet, az neki kellett volna, és megállás nélkül bámulta a falra festettet is.

- Hajó – mondtam neki, lassan szótagolva, hátha megpróbálja kimondani, de szavak helyett inkább csak aranyos hümmögés hagyta el a száját, majd amikor a csengő megszólalt, hirtelen csendben maradt, és figyelni kezdte, mi lehetett ez a hang.

Eliana Harry kezéhez nyúlt, és ők indultak meg elől, én pedig a csöppséggel a karomban haladtam utánuk, hogy ajtót nyissunk az első érkezőknek. Meglepve láttam, hogy a kvartettnek sikerült egy időpontban betoppannia. Mindenki körül ott voltak a családtagjai, úgyhogy eltartott egy darabig, amíg mindenki két-két puszi kíséretében beljebb haladt, hogy a többiek is elférjenek.

Liam Larissával és három éves kislányukkal érkezett. Tartották magukat ahhoz a régen elejtett állításukhoz, hogy gyereket csak akkor vállalnak, ha Liam már nem jár turnéra, és teljes figyelmet tud fordítani a családjára, így az utolsó koncert után jóformán ráálltak a babatémára, és amint lehetett, össze is hozták Lilianát. A névválasztásnál azt vették figyelembe, hogy mindkettejük neve L betűvel kezdődik, és ezt akarták továbbörökíteni. Az első évben nem is dolgozott, amit meg tudtam érteni, hiszen pénze volt, és egy kis nyugalomra vágyott, de utána a régóta nem üzemelő Funky Buddha büszke tulajdonosává vált, és mai napig is nagy szeretettel gondol régi kedvenc, ma már saját éjszakai klubjára.

Louis, aki még a mai napig sem nőtte ki furcsa humorérzékét, a kis Tomlinson ikrek babakocsiját tolva igyekezett a küszöbön belülre jutni, előre engedve feleségét, Shelleyt, akit azután ismert meg, hogy Eleanorral való hosszú kapcsolata mindkét oldali félrelépés miatt tönkrement. Őszintén szólva, Shel nekem már az első alkalommal szimpatikusabb volt, mint elődje, és erre a későbbiekben sem cáfolt rá. Két, teljesen egyforma kisfiukat gyönyörűen nevelték, Louis-val pedig madarakat lehetett fogatni, amikor kiderült, hogy fiai lesznek, hiszen családjában már így is rémisztő túlsúlyban vannak a nők, ahogy azt ő mondta. További karrierje szempontjából ő azonnal intézkedett, elvégzett egy tanári kurzust, és énekzenét tanított kisgyerekeknek, majd kapott egy állandó tévéműsort, ahol fiatal énekeseket kellett felkarolnia, és segítenie őket útjukon.

Zayn Perrie-vel maradt, nekik már jóval az együttes feloszlása előtt megvolt az esküvőjük, gyereket azonban még mindig nem vállaltak. A lány haja még mindig a szivárvány színeiben pompázott, minden alkalommal új frizurája volt, amikor találkoztunk. Ők ketten zenét írtak, és egy közös albumot is kiadtak, de mindkettejüknek elegük volt a hosszú utazásokból, így koncerteket nem igazán adtak. Csak megírták a dalokat, és aztán a háttérből, otthon ülve élvezték a dicsőséget. Közel sem voltak felkapottak, de mindketten azért csinálták, mert szerették a munkájukat, és amolyan hobbiként folytatták tovább, valószínűleg halálukig.

Az évek mindenkit megváltoztattak egy kicsit, de a legkevésbé Niallre hatott az idő. Amikor ezt mondom, nem is inkább külsőségre gondolok, hanem belsőre. Számomra ugyanaz a kisfiú maradt, gyerekes életfelfogással, fiatal lélekkel, de ezt egyáltalán nem rossz értelembe kell érteni. Jó volt látni, hogy folyton vidám, és tulajdonképpen semmi gondja nincs az életben, továbbra is élvezi minden percét. Jelenlegi barátnőjével, Biancával egy éve vannak együtt, és én most észrevettem rajta, hogy ezt a kapcsolatot komolyan is gondolja. Talán hozzá is bekopogtatott az igazi szerelem. Persze ebben nagy szerepet játszott Bianca is, aki Niallhöz hasonlóan a pillanatnak élt, de benne a viccelődés mellett ott a volt a szigorú komolyság is, amit mindig a legtökéletesebb időben alkalmazott barátján, ezzel létrehozva a tökéletes egyensúlyt kapcsolatukban.

Mivel mindenkitől kaptam egy virágcsokrot, Harry pedig egy üveg pezsgőt, bort vagy egyéb más alkoholos italt, alig láttam a lábam elé. Kerítettem egy nagy vázát, és gyorsan beletettem őket, hogy ne hervadjanak el azonnal, közben pedig már hallottam, ahogy a fiúk hangosan ugratják egymást.

- Niall, még mindig azzal a szar Range Roverrel jársz? – húzta az írünk agyát azonnal Liam. – Miért nem fogtál már egy kanna benzint, aztán gyújtottad fel? – Vicces kérdésére mindenki felnevetett, egyedül a kocsi tulajdonosa húzta duzzogva az orrát.

- Nem mindenki akar Lamborghinivel tépni az utakon, Mr. President – vágott vissza azonnal.

- És amúgy is több dolgot élt már át, mint a te Lambod – kacsintott rá Niall kedvese, majd a levegőben lepacsiztak egymással.

- Na, jó, kíméljetek meg a részletektől – forgatta meg a szemét Louis, majd ő asztalhoz is ült.

Mivel mindenki éhesen érkezett, ezért a lányok segítségével gyorsan ki is hoztunk mindent, és ebédelni kezdtünk. Közben mindenki, egymás szavába vágva vicces sztorikat mesélt, amiket még nem mondtak el egymásnak, és a gyerekek is szóba kerültek.

- Na, látjátok, az ilyen alkalmakkor érzem magam igazán öregnek – fintorgott Zayn, amikor a gyereknevelés fortélyai merültek fel, és mindenki teljesen komollyá vált. Persze ez az állapot csak Zayn felszólalásáig volt jelen, mert utána mindenki elnevette magát, és a fiúk visszatértek a beszélgetés poénosabb vonalára, mi lányok, pedig tovább folytattuk az eszmecserét.

- Eliana, kérsz még? – kérdeztem lányomtól, amikor elfogyott a tányérjáról az utolsó falat is. Megrázta a fejét, mire mérgesen néztem rá, ennek hatására pedig egy nem is elhagyta a száját. Közben az öccsére néztem, aki egyedül játszott a nappali szőnyegén.

- Mehetek játszani? – kérdezte meg a formalitás kedvéért, de már mászott is le a székről. Mivel a fal mellett ültünk, közém és Harry közé volt bezárva, így az asztal alatt mászott ki, mindenkiből vidám kacajt előcsalva.

Ahogy ő felállt, hirtelen Lily is jóllakott, úgyhogy szülei hagyták menni. Az ikrek még mindig nyugodtan aludtak a babakocsijukba, egyáltalán nem is zavarta őket az evőeszközök csörömpölése, a hangos beszélgetés és nevetés egybeolvadásával létrejött óriási hangzavar.

- Az apja szoktatta őket – bökte meg Louis oldalát Shelley, játékosan megjegyezve, hogy mindig hangoskodnia kell valamit. A volt énekes büszkén húzta ki magát, mintha legalább egy egekig magasztaló beszédet mondtak volna róla, majd hátradőlt, és tenyerével simogatni kezdte a hasát.

- Kipukkadok! – kommentálta mozdulatát, mire mindenki helyeslően bólogatott.

- Pedig még ott a desszert is, és isteni finom – formázott kört Harry a hüvelyk, - és mutatóujja segítségével.

- Te mikor ettél belőle? – fordultam felé tettetett mérgességgel.

- Hoppá, lebuktam – húzta be a nyakát, aztán engesztelésül egy puszit nyomott az arcomra.

- Én lemozgom a kalóriákat – állt fel Niall, és a hullahopp karikához lépett, amit az előbb hozott ki Ellie a szobájából, de persze már most nem azzal játszott. Nevetve figyeltük, ahogy a csípőjével lendületes köröket ír le, hogy a rá amúgy roppant kicsi karika ne essen le a derekáról.

- Hiányzik a reflektorfény, mi? – piszkálta Harry.

- Ezt otthon is bemutathatod majd, Édes – csipkelődött vele Bee is.

- Nem mintha nem mutatnám be legalább napi kétszer – állította meg a kezével, mert Lily éppen körülötte kezdett szaladgálni, és nem szerette volna megütni.

Tekintettel arra, hogy senki sem volt éhes, leszedtem az asztalról a koszos tányérokat, ismét kapva egy kis segítséget, majd elkezdtem megetetni Olivert, mert ő is kezdett éhes lenni.

Miután az ikrek felkeltek, Shel elvonult velük az egyik szobába, hogy megszoptassa őket. a fiúk pedig dalolgatni kezdtek a régi szép idők emlékére. Niall és Louis kezébe egy-egy gitár került, hiszen az évek alatt az utóbbi is tökélyre fejlesztette hangszertudását, Liam pedig a metronóm pontosságával vetekedve az asztalon adta kezével az ütemet. Hangjuk folyamatosan változott az évek során, de szerintem csak egyre jobb és jobb lett, szóval élvezet volt hallgatni őket. Louis és Harry pedig olyan két szólamot nyomtak az egyik szám közepén, hogy a régi Larry shipperek minden bizonnyal folyékonnyá váltak volna, ha ezt még akkoriban adják elő, és millió meg egy új fanfictiont írtak volna róluk.

- Függőséget okoz a hangotok. Még jó, hogy mi mindig hallhatjuk – mosolygott Perrie szerelmesen Zaynre.

- Szerencsések vagytok – szólalt meg az öt srác pontosan ugyanabban a pillanatban. Hitetlenkedve, de röhögve néztek össze, mi pedig egytől egyig a szemeinket forgattuk túlzott egoizmusuk miatt.

Hangos vihogásukat Liliana sírása szakította félbe, aki megbotlott valami játékba, és elesett. Nem lett semmi baja, inkább az ijedtsége volt nagy, úgyhogy beletelt egy kis időbe, amíg elhallgatott.

- Fújjuk ki az nózidat – vett elő egy zsebkendőt Liam, de lánya újra hangos visítással tiltakozott. – Átadom, én nem akarok a gonosz szülő lenni, az a te feladatod – nyújtotta oda Larissának, mire ő felhorkantott.

- Harry is ezt csinálja! Marha idegesítő – mondtam felháborodottan, mire az említett csak lapítva vigyorgott.

- Játsszuk azt, hogy te vagy az elefánt, és jó nagyot trombitálsz – csinált az orrfújásból egy jó kis játékot Lara, ezzel elérve, hogy lánya végre hajlandó legyen sírás helyett, fújni az orrát.

Még egy-két órát maradtak, ami alatt a gyerekekkel játszva beszélgettünk, és elfogyasztottuk a sütiket is, de aztán a kicsik nyűgösek lettek, és szüleik jobbnak látták, hogy elinduljanak.

- Haza kell érni a Bayern meccsre – siettette Niall Biancát, mire akaratlanul is felrötyögtem.

- Te vagy a legnagyobb gyerek itt, imádlak – ölelgettem meg búcsúzásom jeléül, majd a többiekkel is hasonlóan tettem.

Amikor kiürült a lakás, szokatlanná vált az eddigihez képest nagy csend, én pedig fáradtan rogytam le a kanapéra, Eliana mellé. Harry is követte a példámat, majd Olit az ölébe vette, és hátrahajtott fejjel pihent.

- Én már most el tudnék aludni – dünnyögtem.

- Még egy év, mire lerakjuk a gyerekeket – húzott magához az egyik kezével. – És még azt is meg kell mutatnom, milyen csődört fogtál magadnak. – Szavai hallatán felnevettem, majd hagytam, hogy Eliana az én ölembe másszon, és így tulajdonképpen teljesen összeölelkezve pihengettünk a kanapén.

- El se hiszem, hogy képesek megülni a fenekükön két percnél tovább – csodálkozott Harry.

- Mami, szomjas vagyok – jelezte Eliana, Harry pedig nevetve nyugtázta, hogy elszólta magát.