Medencés parti

Sziasztok!

Mielőtt olvasni kezdenétek nagyon szeretném, ha végig futnátok ezt a pár sort is. Tudom, hogy sokan nem mindig olvassátok, de most fontos lenne. A blogon több, mint egy hónapig nem volt rész, ezt jelezte is, mielőtt eltűntem, ám még késtem pluszban egy hetet. Amikor bejelentettem a szünetet, valamiért arra számítottam, hogy majd csökkenni fog az érdeklődésetek, és nem fogtok majd ennyit várni az új részre, de azt hiszem, nagy butaság volt ezt feltételeznem. Folyamatosan kaptam kommenteket, a blog látogatottsága megállás nélkül gyarapodott, arról nem is beszélve, hogy mennyi támogatást kaptam a facebookos csoportban. Nagyon jól esett mindenkitől, hogy ekkora türelemmel vártatok rám és a folytatásra. És amiért szerettem volna, hogy ez végigolvassátok, az az, hogy szeretném, ha tudnátok, hogy hálás vagyok ezekért. Köszönöm, mindegyikőtöknek!

A Carry is realben egyelőre nem tudjuk, mikor lesz rész, a csoportban mindenképpen tudatni fogjuk, ha már van egy biztos időpont, de Kriszti is épp csak tegnap végzett a vizsgákkal.

A következő részt jövőhét hétvégén hozom, visszatérünk a normális kerékvágásba!

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 14

Ahogy arra számítottam Chloe, Josh és Alex alaposan meglepődtek, amikor csak úgy bejelentettem nekik, hogy pakoljanak, mert másnap este indul a gépük. Picit tartottam attól, hogy valami elhalaszthatatlan dolguk lesz, de végül mindhárman félretettek mindent. Chloe nem mondott ezzel kapcsolatba nekem semmit, de éreztem rajta, hogy ő egy kicsit ódzkodik ettől az egésztől. Jól ismertem már, biztos voltam benne, nem a munkája a probléma, hanem Harry, akivel már egy ideje nem nagyon beszélgetett. Afelől se volt kétségem, hogy a bátyjának vagy az ikrek egyikének ki kellett osztani egy kicsit ahhoz, hogy összeszedje magát, és felszálljon a gépre.

Ki szerettem volna menni eléjük a reptérre, de Liammel semmit sem javult a helyzet, és csak azért, hogy bebizonyítsa, akkor tesz nekem keresztbe, amikor csak úgy kívánja, ki is találta, hogy délelőtt elmegy vásárolni. Reméltem, hogy a haverjait fogja majd hívni, de Paul természetesen azonnal jelezte, hogy nekem is mennem kell, így aztán felöltöttem vidám arcomat, és kiléptem Liam után a melegbe.

- Ez jó lesz? – pörgette meg a mutatóujján a hatodik sapkát. Már kettő a kosárban hevert, nem értettem, minek kell még több neki.

- Ha neked tetszik – rántottam meg a vállam, aztán elfordultam. A kezében lévő sapkát fordítva a fejemre tette, és a simléderét fogva visszahúzott. Felé fordítottam a fejemet, hogy mit akar, mire egy puszi landolt a számon. Nem értettem, hogy miért kell ennyire túljátszanunk a kapcsolatunkat.

- Oké, akkor még ez kell – tette a többi mellé.

A három fullcapen kívül még vett egy pólót, aztán fizetett, és kifordult az üzletből. Egy drága ékszeres üzletbe tértünk be ezután, ahol a nővéreinek fülbevalót, anyukájának pedig egy karkötőt vett. Velem próbáltatta fel, gondolom így alapból hihetőbb volt, hogy nekem vásárol. Kezdtem egyre jobban kiismerni a médiát, tudtam, mire csapnak le, és az ilyen dolgok határozottan felkeltették az érdeklődésüket. Ha engem kérdeztek, szánalmas.

- Liam, nem mehetnénk már vissza a hotelbe? – kérdeztem tőle kedvesen, hátha így engedékenyebb lesz. Már csak fél óra volt a barátaim érkezéséig, és tényleg szerettem volna legalább a hotelben ott lenni, amikor odaérnek.

- Még veszünk neked valami csini fehérneműt, amiben este táncolsz nekem – nézett rám egy pillanat erejéig, majd zavartalanul tovább nézegette a karórákat. Végül elnevette magát, mintha valami eszeveszett jó poént sütött volna el. – Jó, menjünk – felelte végül normálisan.

A plázából kifelé már egy jelentős tömeg várt minket. Fotósok és rajongók is voltak közöttük, de mi csak a két testőr által megnyitott úton próbáltunk a leghamarabb beszállni a kocsiba. Utáltam ezeket a helyzeteket, nem is értettem, hogy ez mire jó, de hát ez a munkájuk, és ebből a szempontból megértem őket. Mindenkinek kell a megélhetőség, és ha csak így tudják megoldani, akkor kénytelenek. Ezt csak én tudhatom náluk jobban.

Nagyon régen voltam már olyan izgatott, mint amikor tudtam, hogy bármelyik percben megérkezhetnek Alexék. Lementem a hallba, és ott vártam rájuk, a lábammal a földön doboltam, Paul többször felém is nézett emiatt. Olyankor egy kis időre abbahagytam, de amikor nem figyeltem, újrakezdtem. Úgy pattantam fel a helyemről, mintha robbanni készült volna alattam a fotel, és egyenesen hozzájuk lépdeltem, amikor megláttam őket az ajtóban.

Egyesével ölelgettem őket meg, majd hagytam, hogy Paul bemutatkozzon, és el is indultunk felfelé, hogy ne itt a bejáratnál álldogáljunk. Láttam az arcukon az őszinte csodálkozást, és máris sejtettem, hogy én is hasonlóan festhettem elsőre. A liftben udvariasan megköszönték, hogy itt lehetnek, majd hamarosan be is léptünk a lakosztályba, ahol már vártak minket a srácok. Harry volt az első, akire ránéztem, de tökéletes pókerarccal figyelt minket, úgyhogy gyorsan tovább is siklattam tekintetem, egészen Liamig. Rajta volt az egyik sapka, amit délelőtt vett, és sajnos nézett ki olyan jól, hogy megint elfeledkezzem arról, hogy valamelyik nap lekurvázott.

Gyorsan bemutatkoztak egymásnak, aztán átkísértem őket a szobájukba, hogy lepakolhassanak. Amikor becsukódott mögöttünk az ajtó, Chloéval egyszerre visítottuk el magunkat izgatottságunkban, majd mindannyian levetődtünk az ágyra, egymás hegyére-hátára, és arra kértek, meséljek el mindent, amit eddig még nem tettem. Nem sok ilyen dolog volt, de azért még így is volt miről beszélnem.

- Uh, komolyan ez a földi paradicsom. Még a plafon is jobb valahogy, mint a sajátom – merengett Josh, mire felnevettem.

- Annyira hiányoztatok! – sóhajtottam fel.

- Most már itt vagyunk, és tenni fogunk róla, hogy meg is unj minket – lökött meg Alex, aminek következtében majdnem legurultam az ágyról.

- Ne bántsd, még azt hiszik, Liam veri – csapott a kezére Josh, én pedig csak a szememet forgattam.

- Mi a mai program? – érdeklődött Chloe.

- Szerintem pihenjetek most koncertig, 6-kor indulunk a stadionba, és utána bulizunk, mert Louis már előre beharangozta, hogy hatalmas medencés parti lesz ma éjjel.

Alex és Josh nem utasította vissza az alvás lehetőségét, de Chloe úgy döntött, ő inkább pakolásra használja az idejét, én pedig hagytam, hogy intézzék a dolgaikat, és visszamentem a Liammel közös szobánkba. Írtam tesómnak, hogy vannak, de nem volt elérhető, úgyhogy nem vártam feleslegesen a válaszára, hanem átugrottam a nagy lakosztályba, ahol ilyentájt szinte mindig szokott lenni valaki.

Most sem volt másképp, viszont épp Liam és Zayn vitájára érkeztem meg, amiből már rettentően elegem volt. Ezek ketten többet veszekednek, mint egy válófélben lévő pár, és ezzel már mindenkit kikészítenek.

- Nem foglalkoznál végre a saját dolgoddal? Miért kell mindig engem piszkálni? – csattant fel Liam mérges hangon.

- Nem piszkállak, csak szeretnék segíteni. Miért nem hagyod? – Zaynnek tényleg mindig volt pár kioktató szava hozzá, és bár igaza volt, nem értettem, hogy mi értelme van. Egyértelműen látszott, hogy semmit sem javít a helyzeten, sőt ilyenkor csak még jobban felidegesíti.

- Akkor értsd meg végre, hogy nem szorulok segítségre. Jól érzem magam így, nem kell változtatnom semmin. Nekem jó így minden.

- Örülök, hogy azt gondolod, egy kamubarátnővel az oldaladon, magadtól mindenkit ellökve, minden rendben van.

- Hát arról nem tehetek, hogy neked így nem jó, de én megvagyok, kösz. Még egyszer ne hozd fel ezt a témát, mert…

- Mert? – álltam meg mögötte. Egy dolog volt elviselni, hogy viselkedésével szüntelenül bánt mindenkit, de amikor fenyegetőzött azt egyikünk sem tűrte szó nélkül.

- Már csak te hiányoztál – fordult meg, hogy velem szembe kerüljön. – Én azt hittem te azért vagy itt, hogy eljátszd a barátnőmet, és nem azért, hogy mindenbe belepofázz.

- Látod? Már megint őt bántod, pedig semmiről nem tehet – kelt a védelmemre Zayn.

- Istenem, csókold már meg, úgyis annyira odáig vagy érte – vette elő a szokásos témáját.

- Liam, már vagy százszor elmondtam, hogy nincs közöttünk semmi – forgattam meg a szemem.

- Aha, hagyjatok már! Egész nap együtt vagytok, nevetgéltek egymáson, stb. Had ne soroljam…

- Zavar talán? Féltékeny vagy? – Zaynnek sikerült megint a féltékeny témát felhoznia, amitől nem csak Liamnek, de nekem is felállt a hátamon a szőr. Abszurd.

- Miért lennék féltékeny? Az én barátnőm, nem a tiéd – jelentette ki hanyagul.

- Álbarátnőd. Fizetned kell azért, hogy valaki huzamosabb ideig megmaradjon melletted – javítottam ki. Sosem nézett rám még ennyire mérgesen, de haragja mellett szomorúságát is láttam. Utáltam megbántani, de úgy éreztem, hogy ilyenkor legalább elgondolkozik egy kicsikét. Végül, mielőtt bármivel visszavághatott volna, két legjobb barátja, Andy és Tom lépett be.

- Liam, gyere már! Azt mondtad fifázol velünk!

Szomorúan néztem utána, amikor haverjaival távozott, majd Zaynre pillantottam, aki a vállamra csúsztatta a kezét.

- Miért nem tudom utálni? – sóhajtottam fel halkan, hogy a szobákban lévők se hallják.

- Hidd el nekem, ő sem utál téged. Saját magát gyűlöli, és emiatt képtelen szembenézni az érzéseivel.

- Ez hülyeség – ráztam meg a fejem.

A fejébe vette, hogy Liam szeret engem, és ezt az állítását már több dologgal is megpróbálta bebizonyítani, számomra azonban mindegyik csak mondvacsinált belemagyarázásnak tűnt.

- Majd meglátod – mosolygott rám magabiztosan, hogy bizony neki akkor is igaza van. – Alszok egyet, megleszel?

- Meg, persze – öleltem meg egy pillanatra, aztán hagytam, hogy elmenjen a saját szobájába.

Egy darabig ott ültem a tévét nézve, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem Lout, a fiúk fodrászát. Őszintén szólva nem kedveltem őt. Mindig kedves volt velem, segített, ha kellett, szóval nem ezzel volt a baj. Egyszerűen csak nem értettem. Van egy lánya, de lassan már velem is többet találkozott ebben az évben, mint a kisgyerekkel. A magánélete romokban, de őt semmi sem érdekli. Úgy viselkedik, mint egy 16 éves, viháncol, és azt gondolja, az ő élete így teljesen rendben van. Egyszerűen nem bírtam megkedvelni, de most valami új frizurát akartam, és nem tudtam, kihez fordulhatnék.

Lottie, Louis húga is a szobában volt, és mindketten nagyon izgatottak lettek, amikor elmondtam nekik, miért jöttem. Mivel nem volt konkrét elképzelésem, beletelt egy kis időbe, míg kitaláltuk, hogy mit is kezdjünk velem. Igazából semmi drasztikus változást nem akartam, úgyhogy végül is csak egy árnyalattal világosabbra festettük, és a hosszát nagyjából meghagyva egy erősebb fokozatot csináltunk bele.

- Megcsinálhatom a sminked? – csapta össze a kezét izgatottan Lottie. – Már régóta van egy ötlet a fejemben veled kapcsolatban.

- Persze – ültem vissza a székbe, Lottie pedig pillanatok alatt szétpakolta a sminkes cuccokat az asztalon.

Lehet velem volt a baj, de igazából őt sem csíptem. Ő sem ártott nekem, de ő is abba a kategóriába esett, akiket képtelen volna megérteni. Ahogy elvégezte a sulit, eljött a turnéra, és most tulajdonképpen a bátyja pénzéből él, még csak nem is töri magát.

Egy valamit azonban be kellett vallanom, tényleg jó abban, amit tanult, ugyanis amikor kész lett a sminkem, teljesen odáig voltam tőle. Valahogy sokkal vidámabbnak tűnt most az arcom, bár lehet csak az látszott, hogy végre nem anya által amatőr munkával volt levágva a hajam, és a sminkemet sem a saját, remegő kezemmel csináltam. Mindenesetre kezdtem úgy érezni, hogy nem tűnök Liam mellett egy lepukkant kis senkinek.

Szóval elégedetten tértem vissza a szobába, ahol nem sokkal később Chloe kopogtatott.

- Jesszus, azt nem mondtad, hogy ezek a srácok félmeztelenül rohangálnak a folyosón – támadott le, amikor ajtót nyitottam. – Héé! De jó! Úristen, de jól nézel ki!

- Most csináltattam – mosolyodtam el szerényen.

- Gondoltam, te kis gazdag picsa – nevetett fel. – Hol a pasid?

- A haverjaival. Nemrég volt egy kis összeszólalkozásunk. – Megrántottam a vállam, hogy nem fontos, ne is foglalkozzon vele, aztán leültünk az ágyra.

Egészen addig beszélgettünk, amíg indulás előtt fél órával Liam vissza nem jött a szobába. Mindent kiveséztünk, ő mesélt az otthoni dolgokról, én nagyjából felvázoltam, hogy ki kicsoda itt, aztán csak sztorizgattunk mindenféléről. Az egyetlen téma, ami nem merült fel, az Harry volt, illetve a viszonyuk. Úgy voltam vele, hogyha szeretne erről beszélni, akkor majd belekezd magától, én nem fogom nyaggatni. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ha valamit mondani akar, akkor azt elmondja magától is. Nincs semmi, ami benne maradna.

Liammel egy szót sem váltottunk, egyikünknek sem volt közlendője, mondjuk mi hamar úgy döntöttünk, hogy megnézzük az ikreket. Volt egy sanda gyanúm, hogy egyikük sem állította be az ébresztőt. Természetesen igazam volt, de azért sikerült őket kirobbantani az ágyból, mire indulnunk kellett.

A hotel halljában gyülekeztünk, rengetegen voltunk, még úgy is, hogy a háttércsapat nagy része már a stadionban volt, azonban senkinek nem okozott gondot, hogy három, új, eddig ismeretlen személlyel bővült a már amúgy is nagy baráti kör. Szerencsére az ikreket is sikerült lebeszélnünk az egyforma ruháról. Ezt a hülyeséget minden alkalommal bejátsszák, amikor új emberek közé mennek, sokszor tényleg olyanok, mint két öt éves. Mázli, hogy a többiek haverjai, rokonai sem voltak különbek, úgyhogy hamar megtalálták a közös hangot, még a koncert kezdete előtt.

- Hé, hé, hé! – bökdösött Chloe, amikor a backstage-ben elhaladtunk az előzenekar öltözője előtt. – Nem is tudtam, hogy ők lépnek fel a 1D előtt. Tökre bírom a számaikat!

Így történt hát, hogy a kezdés előtt egy kis időt eltöltöttünk a McBusted öltözőjében is, illetve, hogy már az ő számaik alatt is kinn álltunk a színpad mellett. Chloe képes volt egy-egy One Directionös pólót venni az ikreknek, amiket magukra is öltöttek. Tekintve, hogy tinilányokra készítették őket, még a legnagyobb méret is feszült itt-ott. Láttam, hogy a rajongók közül többen is fényképezik őket, az első sorban állók közül egy olyat is kihallottam, hogy ilyen pasi kellene neki.

Az állórészek és a színpad között álltunk, ami már csak azért is volt vicces, mert a legtöbben kijöttünk, és így szinte amolyan első előtti sort alkottunk. Ráadásul Paul valami transzparenst is a kezembe nyomott, hogy majd emeljem fel, mert a rajongók milyen cukinak találják majd.

Már ismertem a számaikat, így amikor nem a többiekkel beszélgettem, akkor velük énekeltem, majd amikor Liam a koncert közepe fele a közönséggel kezdett kommunikálni, felemeltem a méretes kartonlapot.

- Na, had lássam a feliratokat! – mosolygott vidáman, és a közönséget kezdte pásztázni, hogy kiszúrjon néhány értelmesebbet. – Niall, vigyél el randizni – olvasott fel egyet. – Jó választás, Niall szingli. – Szavait hatalmas sikítás követte, a szöszi pedig a gitárját tartva nevetett. – Ez neked szól Louis – állt az említett mellé, és karját átdobva a vállán, odamutatott a megfelelő irányba.

- Ó, ez kedves – reagálta le a No Controlt dicsérő táblácskát. – Köszönöm, drága!

- Neked is van egy, Liam – mutatott Harry az enyémre.

- Féltékeny vagyok a fanokra. Hol az én csókom? – olvasta fel nevetve, amikor megjelent a kijelzőn is. – Megkapod a koncert után – kommentálta, a rajongók viszont skandálni kezdték, hogy „csókold meg, csókold meg”, úgyhogy lelkesen futni kezdett felém, majd lehasalt, hogy tudjon adni egy puszit. Az arcomat tartottam oda, mert egyáltalán nem akartam nagy kivetítőn csókolózni vele. Miután megkaptam a puszit, újra visítani kezdtek, Liam pedig bejelentette, hogy a következő szám a Ready to run, és folytatták a koncertet.

Még mindig lenyűgözött, ahogy viselkedett odafenn. Mielőtt felment, és miután lejött ugyanolyan unott, nem törődöm arcot vágott, de odafenn minden percet élvezett. Legalábbis úgy látszott. Nem tudtam, hogy vajon tényleg szereti ezt csinálni, és ennyire feldobja, vagy csak képes így megjátszania magát.

- Partytime! – kiabálta Louis, amikor visszaértünk a hotelbe. – Hé, te kislány, hova szaladsz? – kiabált Lottie után. – Ma nem kell korán lefeküdnöd – ugratta húgát, amikor elindult a saját szobája felé.

- Átöltözök, Louis – nézett hátra jelentőségteljesen. – Utána jövök – bizonygatta, de bátjya két pillanat alatt mellette termett, és a medence irányába kezdte tolni, majd amikor nem bírt vele, a vállára kapta.

Tömegesen indultunk utánuk, hogy megnézzük, mi lesz ebből, majd miután jót nevettük Lottie dühös, víztől tocsogó megjelenésén, inkább felmenekültünk átöltözni, nehogy minket is ruhástól dobjanak a medencébe.

- Na, kéred a csókod? – jött utánam Liam. Nyilván nem engem követett, csak ő is a szobába tartott, de attól még zavart. Éreztem, hogy mennyire közel van hozzám, és komolyan mióta haragudtam rá, egyre jobban szerettem volna magunkra zárni az ajtót, és lehúzni a kulcsot a WC-ben.

- Epekedek érte – grimaszoltam, hogy elrejtsem, valójában nem hazudok.

- Meggyőző. Tiéd a fürdő – nyitotta ki előttem az ajtót, miközben közölte, hogy ott vegyem fel a fürdőruhám.

Megköszöntem, mert tudtam, hogy kedveskedni akar ezzel a lehetőséggel. Többször is volt már, hogy egyszerre akartuk használni, és általában én léptem vissza, hiszen mégis csak én vagyok itt a felesleges plusz 1. A kezembe vettem a fürdőruhámat, illetve egy lenge ruhát, majd bementem vele a fürdőbe. Lezuhanyoztam, ha már ott voltam, aztán gyorsan felöltöztem, összekötöttem a hajam, pedig utáltam így, majd kimentem. Liam az ágyon ült, hevesen nyomkodta a telefonját, amikor elmentem mellette láthattam is, hogy twitterre ír ki éppen a koncertről.

- Gondoltam, megvárlak – nézett fel, amikor végzett. – Jó a hajad, miért nem hordod így többet? – Meglepődtem szavain, de hamar összekaptam magam, hogy válaszoljak.

- Mert így malacképem van – magyaráztam.

- Te hülye vagy – nevetett fel.

- Ja, tudom, különben nem lennék itt – jegyeztem meg, aztán elindultam kifelé. Liam szavaim hallatán megtorpant, de aztán utánam sietett, és megfogta a kezemet. – Összeszedem az ikreket meg Chloet is – tudattam vele, jelezve, hogy nyugodtan mehet egyenesen a többiekhez is, nem kell velem tartania, de csak megrántotta a vállat.

- Az ikrek közül jártál valamelyikkel? – kérdezte, mire furcsán néztem rá.

- Nem. Mindkettő csak barát – szögeztem le. – Nem hiszed el, mi? – forgattam meg a szemem, amikor ránéztem az arcára, közben pedig bekopogtam.

Szinte azonnal nyílt az ajtó, és mind a hárman kitódultak rajta. Mindannyian meglepődtek, hogy Liam is ott volt, Chloe pedig egy megvető pillantást is vetett összekulcsolt kezünkre, de aztán vett egy nagy levegőt, és mosolyogva haladásra késztetett minket.

- Alex, ha csajozni támadna kedved, gondolj arra, hogy közös szobátok van – kacsintottam rá, amikor láttam lelkesedését.

- Hahaha, olyan vicces vagy. Jutalmul beleváglak a vízbe, ha leértünk – vigyorgott rám.

- Megvédesz, ugye? – vettem elő legszebb mosolyomat, és Joshra néztem.

- Tudod, hogy én mindig – lépett mellém, aztán nem tágított onnan.

Alex betartotta az ígéretét, és amikor leértünk, feltett szándéka volt a szinte üres medencébe dobni, de átöleltem Josht, aki úgy tűnt, tényleg tartja a szavát. Egyik kezével védelmezően magához húzott, aztán a következő pillanatban már a hónom alatt fogott, Alex pedig a bokáimat kapta el. Éppen arra volt időm, hogy közöljem Josh-sal, mennyire utálom, aztán már a vízben is voltam. A kezem volt az első, ami a víz fölé ért, egyúttal pedig jól be is mutattam az ikreknek, akik csak röhögtek.

- Woo, drága, látom neked is van pár ellenséged – nézett rám meglepetten Louis, szája szegletében mosoly bujkált, ujjai között egy cigit fogott.

- Ja, és barátoknak hívom őket – nevettem, aztán a medence széléhez sétáltam, és elfogadva Liam segítségét, kimásztam belőle. Leültem Chloe mellé, és tüntetőleg nem szóltam az ikrekhez. Bár látványosan nem zavarta őket, nagyon büszkék voltak magukra, még mindig azon nevettek, hogy egyáltalán bíztam Joshban.

Louis volt az egész hangulat megcsinálója, egy percre sem hagyta, hogy valaki ott üldögéljen, és ahogy egyre később lett, egyre többen lettünk lenn a medencénél. A zene hangosan szólt, mindenki túl volt pár pohár alkoholos italon is, Liam pedig annyira normális volt, hogy kezdte még Chloéval is elhitetni, hogy igazából rendes srác. Játszott velünk a medencében, és az ikrekkel is beszélgetett kicsit, mielőtt megjelent két haverja, és elmentek inni.

Hajnalban azonban megváltozott az egész viselkedése. Előtte Alexszel hülyültem valamit, aztán átöleltem, és ez látványosan nem tetszett neki. Nem értettem, hogy miért kapta fel így a vizet, de nem is mondott semmit, csak felállt, és beszélgetni kezdett két lánnyal. Egy ideig nem foglalkoztam vele, elvégre nem is vagyunk együtt igazából, de aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem én vagyok az, akivel az idejét tölti. Féltékeny voltam, mert tudtam, hogy rám sosem fog úgy nézni, mint rájuk. Eddig, még ha nem is volt igazi, ami köztünk volt, legalább mással sem volt.

- Hé, kérhetek egy szívességet? – hajolt le a fülemhez, hogy más ne hallja. Bólintottam. – Felkísérnél minket a szobámba, mintha a közös barátaink lennének, aztán aludnál ma másik szobában? – Leheletéből dőlt az alkohol, tekintete se volt tiszta, ennek ellenére mégis odafigyelt minden ilyen apróságra, amit a látszatért kellett tennie. Hihetetlen ez az ember. Legszívesebben azt válaszoltam volna neki, hogy nem, de inkább elrejtettem véleményemet, és felálltam.

A szobához vezető úton a lányokkal beszélgettem, és nevetgéltem, hogy meglegyen az a látszat, amit Liam kért. Én is bementem velük a szobába, hogy száraz ruhát vegyek magamhoz, aztán jó szórakozást kívántam nekik, és könnyeimtől homályos tekintettel mentem a barátaim szobája felé, ahová pár perccel ezelőtt ők már bementek.