Bunkó Liam

Sziasztok!

Nem győzök már szabadkozni, hogy mindig kések. Higgyétek el, van rá okom, nem csak az, hogy lustaságból nem írok. Köszönöm a megértéseteket! Most egy kisebb szünet következik, ahogy azt már egy régebbi bejegyzésben említettem. Facebookon elérhető leszek, úgyhogy ha kérdésetek van, csatlakozzatok a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/293703494168966/ és nyugodtan tegyétek fel. Lehet, hogy majd egy újabb játékot is szervezek ott, hiszen ígértem nektek régebben. Meglátjuk, hogy alakul, és lesz-e rá jelentkező. :)

Most pedig jó olvasást, találkozunk hamarosan!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 13

Idegileg kikészültem az elmúlt héten. A buliban történt csókunk után a dolgok teljesen megváltoztak, én pedig úgy éreztem, lassan depressziós leszek. Liamnek vagy egyáltalán nem tűnt fel, hogy mennyire szeretem, vagy tudta, és direkt kínzott. A falak között bunkó volt, ahol csak tudott sértő megjegyzéseket tett. Nem csak velem kötekedett, hanem mindenki mással is, úgyhogy megint szinte senki nem szólt hozzá. Én is kerültem, ahányszor csak tudtam, de valahogy mindig elintézte, hogy mellette kelljen lennem. Szinte minden nap elment valamerre, a partra, bulizni, szörfözni vagy csak sétálni egyet, nekem pedig vele kellett tartanom. Nem mondom, örültem, hogy legalább csinálok is valamit ott, látom a városokat, és egy csomó élményt szerzek, csak mindeközben felemésztett minden egyes megjátszott érintése. Ráadásul hihetetlen nagy színész volt, mert úgy tudott csókolni, hogy arra az időre még én is elhittem, hogy valódi, amit csinálunk. Aztán persze jött a hideg zuhany, ami ráébresztett, hogy mekkora idióta vagyok.

- Hülye ötlet volt, tudom, te már előre megmondtad, de én tényleg azt hittem, hogy jól sülhet el. – Éppen Chloénak panaszkodtam a telefonba, ő pedig türelmesen hallgatott, pedig tudtam, hogy lenne más dolga is.

- Tudom, bíztál benne, hogy más lesz – válaszolta.

- Szar dolog, mindenkiben a jót látni, még akkor is, ha nincs is benne – sóhajtottam fel. – Olyan jó lenne, ha itt lennétek.

- Az lenne az első dolgom, hogy Liamnek szétrúgnám a seggét, úgyhogy nem biztos – nevetett fel, ezzel engem is jobb kedvre derítve.

- Az kéne neki. Na, figyelj, megyek, éhes vagyok – füllentettem neki, hiszen tudtam, ő sosem rakná rám a telefont, amíg szomorú vagyok, még akkor se, ha fontos dolga van.

- Rendben. Jó étvágyat, és hívj bármikor – biztosított támogatásáról, majd bontottuk a vonalat. Épp időben, mert Zayn kopogtatott, hogy mindenki összegyűlt filmet nézni, menjek én is, ha van kedvem.

Valami akció filmet néztünk, ami még a srácoknak se tetszett a rossz kivitelezés miatt. Mondanom sem kell, én többet bámultam a telefonom képernyőjét, mint a TV-jét, beszélgetésemet pedig igyekeztem takarni a mellettem ülő Zayn elől. Sokat érdeklődött, tudta, hogy valószínűleg nem érzem magam fényesen Liam miatt, ám nem beszélt a csókokról, amiket odakinn váltottunk, pedig tudtam, hogy kíváncsi lenne.

„Hány centi Liamnek? Fogadtunk, és tuti én nyerek, szóval jó lenne, ha minél hamarabb az ölembe potyogna a nyereményem.” – írta Josh, én pedig rosszallóan aprót ráztam a fejemen, közben pedig akaratlanul is elgondolkoztam kérdésén, majd alaposan elvörösödtem, amikor Zayn felém pillantott. Nem tudhatta, mire gondolok, de mégis így reagáltam, viszont ezután kíváncsi lett. Megpróbálta elolvasni az üzenetet, és sajnos sikerült is neki.

- Add ide – mondta halkan, hogy ne zavarja a többieket, nekem viszont eszem ágában sem volt. Fene tudja, mit akar válaszolni, mosolyából ítélve nem sok jót rejtegetett eddig még leíratlan válasza. Nem adta fel, így hamarosan rajtam feküdve csavarta ki kezemből az apró készüléket.

- Kussoljatok már – szólt oda Liam, mire én összezártam számat, és ülő pozícióba helyeztem magam.

- Beszéljél már normálisan! – szólt vissza neki Zayn mérgesen. Jogos volt, de nem akartam, hogy veszekedjenek.

- Hagyjad – legyintettem egyet, aztán kitartottam a kezem, hogy adja vissza a telóm. Idegesen sóhajtott egyet, aztán valamit írt, végül pedig teljesítette kérésemet.

„18, mennyit tippeltél? – Zayn” – futottam végig a betűket. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, amikor az információhoz jutottam. Zavarban éreztem magam, hogy valami olyat tudok, amit nem kellene.

„20-at” – írta azonnal Josh.

„13-at, azt gondoltam, azért adja a kemény legényt, hogy kompenzálja magát” – pötyögte Alex is.

Zayn felé fordítottam, hiszen ő volt kíváncsi, nem én. Nem is lehettem volna már nagyobb zavarban, Liamre se mertem nézni, mert tudtam, hogy olyan tájékra vándorolna a tekintetem, ami elárulna engem. Gyorsan el is tettem a telefonom, nem akartam még kínosabban érezni magam, aztán előre dőltem, térdemen megtámasztottam könyökömet, és tenyerembe temettem az arcom. Zayn a hátamra helyezte a kezét, szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog, de nem néztem fel. Ellenben ő felsőtestemet az ölébe húzta, így ülőhelyzetet váltva, most háttal feküdtem az ölében. A hátralévő időben a plafont bámultam, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni Liam megjegyzéseit, amik arról szóltak, hogy örülne, ha Zayn nem itt, mindenki előtt izgulna rám. Legszívesebben felálltam volna, és egy marha nagyot bemostam volna neki. Semmi ilyenről nem volt szó, sőt ha tudta volna, hogy mindvégig ő járt a fejemben, biztos elhallgatott volna. Bár kétségem se volt afelől, hogyha erről tudomást szerezne, a nap 24 órájában ezzel piszkálna.

- Ne vetítsd ki a saját gondolataidat rám – vágott vissza Zayn, én pedig kezdtem rá is haragudni. Ha akart volna, se tudott volna már kényelmetlenebb helyzetbe hozni. Tudnia kellett volna, hogy Liamnek esze ágában sincs ilyen formában gondolni rám, és ezekkel a megjegyzéseivel csak engem bánt.

Fel is álltam azonnal, hogy itt hagyjam őket, de Niallnek sikerült elkapnia a kezem, és leültetett a közte és Harry között lévő szűk helyre.

- Bocs, de mi is rád izgultunk, úgyhogy nem mehetsz el, velünk kell ülnöd, ugye Harry? – idegesítették ők is Liamet, miközben engem próbáltak megnevettetni. Sikertelenül.

- Úgy ám – bólogatott egyetértően a hosszú hajú énekes. – Na, mi lesz Liam, megverekszünk érte?

- Aj, hagyjátok már abba – szóltam közbe, a lehető legjobban belesüppedve a kanapéba, bízva abban, hogy magába szippant, és eltűnök végre.

Tényleg próbáltam minden vitát elkerülni, és megszüntetni, de nem jártam sikerrel, ugyanis mindig mindenki mellém állt, Liamet pedig direkt piszkálták. Fogalmam sincs, hogy miért, de sajnáltam. Szar, amikor alapból ideges vagy, és még rá is tesznek egy-egy lapáttal, várva, hogy mikor fogsz robbanni. Tudtam, hogy a srácok nem azért kötekednek vele, mert 5 éves szinten vannak, hanem, mert nekik is elegük volt belőle, és valahogy vissza akartak vágni, de ezzel csak rontottak a helyzeten.

- Fiúk, hatra készüljetek el, hogy indulhassunk a reptérre – hajolt ki Paul az ajtaján, mire mindenki befogta a száját.

- Oké, addig még van három és fél óránk – nézett Louis az órára, majd nyugodtan visszadőlt, mondván van még idő.

- Az a három és fél óra, csak kettő és fél, te marha okos – forgatta meg a szemét Liam. Nem tudom, miért kellett belekötnie most ebbe, hiszen Louisnak igaza volt.

- Te meg a matek… – sóhajtott lemondóan Louis, Paul pedig ezt látta a megfelelő időnek a távozásra, így kihagyta az ezután következő remek párbeszédet.

- Én igenis jó vagyok matekból – vágta rá Liam. – Bessie meg én, egyenlő 69 – kacsintott rám.

- Nem vagyok a kurvád, Liam – mondtam neki elvörösödött arccal, felháborodottan, hangom mégis inkább motyogásnak tűnt.

- Hát akkor szerinted miért vagy itt? Lehet, hogy nem fekszünk le egymással, de ugyanúgy magadat adod el. Amúgy lehet bele is iratom a szerződésbe a szexet is – mondta rezzenéstelen arccal. Hogy lehet valaki ennyire bunkó és tapintatlan? Felpattantam a helyemről, és kisétáltam a helyiségből, nem voltam hajlandó ezt tovább hallgatni, és amúgy sem akartam, hogy lássa, mennyire megbántott.

Szerencsére senki sem volt a folyosón, mert már azelőtt elkezdtem sírni, hogy beértem volna a szobába. Eddigre már tök jól megszoktam, hogy közös szobám van Liammel, de most nagyon utáltam. Egyrészt mindenhol az ő illatát éreztem, másrészt azok után, hogy konkrétan lekurvázott a legkisebb porcikám se kívánta, hogy a közelemben legyen.

Szó szerint kisírtam a szemeimet, úgy éreztem, hogy mentem ki fog esni a helyéről, még a fejem is megfájdult, de aztán hirtelen összeszedtem magam, és a fürdőbe mentem, hogy rendbe rakjam magam. Teljesen nem tudtam eltüntetni a sírás nyomait, de nem szégyelltem, sőt akartam is, hogy Liam lássa, mennyire fájt, amit mondott. Tudom, hogy ezzel ellentmondok magamnak, hiszem nem rég pont azért menekültem ki a szobából, hogy ne vegye észre, de azóta sok gondolatom megváltozott.

Utam egyenesen Paulhoz vezetett, a fiúk a nappaliban sajnálattal néztek rám, ám szemükben egy kis aggódást is láttam, hiszen annyira határozottan vonultam a menedzser szobája felé. Biztos arra számítottak, hogy felmondok, pedig eszem ágában sem volt.

Kopogásom után hamar kiszólt, hogy mehetek, így benyitottam. Meglepetten vizslatta az arcom, aztán mondta, hogy hallott arról, mit mondom Liam. Meg se várta, hogy beszámoljak arról, miért vagyok itt, azonnal biztosított arról, hogy ilyen nem fordul elő többet, és hogy ne akarjak szerződést bontani.

- Nem ezért vagyok itt – szakítottam félbe, amikor úgy láttam, hogy sose ér a végére értelmetlen beszédének. – Azt akarom, hogy három barátom meglátogathasson. – Nem állt szándékomban kérdezni. Azt gondolom, elég sok mindent lenyeltem már nekik, és bár fizetnek rendesen, ennyit még igazán megtehetnek.

- Ó, miért nem ezzel kezdted? – Hát mondjuk, mert nem hagytad, gondoltam magamban. – Mikor érnek rá a barátaid? Felőlem bármikor jöhetnek. – Úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy nem kilépni akarok, így könnyen belement ebbe. Sőt még arra is gondoltam, hogy ez amolyan lekenyerezés, hogy a későbbiekbe se jusson eszembe visszakozni.

- Akkor esetleg egy holnap induló repülőre megpróbálsz szerezni jegyet? Jó lenne, ha minél hamarabb jönnének.

- Adj fél órát, megnézem, mik a lehetőségek, és utána beszélünk róla, rendben? – Beleegyezésem jeléül bólintottam egyet, majd megköszöntem, és kisétáltam a szobából.

- Ugye nem mész haza? – botlottam Zaynbe, rögtön azután, hogy a nappaliba érkeztem.

- Nyugi, nem, csak jönnek a barátaim – pillantottam a háta mögé Harryre, tudatva, hogy Chloéról beszélek.

- Ez az! Jó népes társaságunk lesz, mivel Liam két haverja már Adelaide-ben várnak minket, Calvinék továbbra is velem maradnak, Niallnek meg vannak haverjai a városban. Ráadásul medencés hotelünk lesz, minden nap bulizni fogunk! – Nem tudtam, hogy Louis ennyire szeret bulizni, de jó volt látni a lelkesedését, és reméltem is, hogy betartja ígéretét, mert tuti, hogy Alexék nagyon fogják élvezni.

- Alig várom. Na, de most megyek, összepakolom a maradék cuccom, szerintem nektek is ideje, megmozdulni. Egy óra múlva indulunk – figyelmeztettem őket, aztán gyorsan távoztam is.

Liam nem volt már velük, így sejtettem, hogy nem az üres szobába fogok belépni. Az ajtónak háttal állva, a cuccait pakolgatta, bár már neki is csak néhány dolog maradt ki a bőröndjéből.

- Na, kisírtad magad Paulnak? – perdült meg, miután becsuktam az ajtót. Arca dühös volt, megjátszott együttérzést, és gúnyolódást olvastam le róla.

- Tudod mit, Liam? Cseszd meg! Egy bocsánatkérés lenne a minimum, amiért lekurváztál, de még rúgj belém párat, hátha az eddiginél is rosszabbul fogom magam érezni. Nem tudom, hogy mit ártottam neked, szerintem semmit. De csak, hogy tudd, tudom, ez az egész arra megy, hogy elüldözz innen, és élhesd tovább az életed, ahogy kényed-kedved tartja, szóval nem, nem panaszkodtam Paulnak. Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy eltakarodok innen. A közeljövőben pedig örülnék, ha csak akkor szólnál hozzám, ha nagyon muszáj – vágtam hozzá szavaimat dühösen.

Nem válaszolt, csak visszafordult a bőröndjéhez, és dühösen rávágta a tetejét, majd elkezdte cibálni a cipzárt, aminek annyi lett a vége, hogy beakadt, és nem mozdult se ki, se be. A szívem dupla ütemet vert, a vér száguldozott az ereimben annyira mérges voltam rá, de automatikusan mozdultam a bőröndje irányába, hogy segítsek neki. Ha nem fordult felém szikrázó tekintettel minden bizonnyal, leguggolok, és meg is javítom neki, de amikor tekintetünk találkozott, meggondoltam magam, és dacosan elfordultam.

Komolyan megterhelő volt haragudni rá. Tudtam, hogy van okom mérgesnek lenni, hogy valóban utálnom kellene, de egyszerűen nem tudtam. És semmi sem volt rosszabb, mint ezzel a kettős érzéssel küszködni. Azt hittem, hogy megőrülök, amíg a hátralévő időben a szobában kerülgettük egymást. Liam mindenért morgott, dobálta a cuccait, és szó szerint el kellett ugrálnom előle, ha nem akartam, hogy nekem jöjjön. Amint kész voltam, magára hagytam, mert már nagyon érett egy újabb vita.

Rossz volt ilyen viszonyban lenni, mert tudtam, hogy továbbra is egy szobában kell maradnunk, és ez a légkör pár percre se volt kibírható. Ráadásul, a reptéren még vidámságot is kellett játszanunk. Nem is fogtuk meg egymás kezét, csak egymás mellett haladtunk a magángéphez, aztán a két legtávolabbi ülésbe ültünk le. Szerencsére Paul mellém telepedett, és elterelte a figyelmemet azzal, hogy felvázolja, mikor tud jönni Josh, Alex és Chloe. Több opciót ajánlott, és mivel én úgy döntöttem, hogy csak közölni fogom már velük, hogy vegyenek ki szabit, és szálljanak fel a gépre, a leghamarabbi időpontot választottam. Paul még az utazás alatt le is foglalta a jegyeket, és a plusz szobákat, majd közölte velem, hogy értesíthetem a barátaimat.

Alig vártam, hogy leszálljunk, és felhívhassam őket, hatalmas lázban égtem, hogy itt lesznek velem, és már nagyon kíváncsi voltam a reakciójukra is.