Kelly-féle felejtős nap

Sziasztok drágáim!

Több dolgot is szeretnék mondani, mielőtt olvasni kezdetek, remélem, hogy nem ugorjátok át, és hagyjátok ezeket a sorokat figyelmen kívül, ugyanis ez is hozzátartozik a bloghoz, és a legtöbb esetben fontos dolgokat tartalmaz.

Az első ilyen az, hogy megint bocsánatot kérek az egy hetes kimaradásért. A chatben már olvashattátok az indokokat, de ha valaki nem tette meg, hát itt vannak újra, kicsit bővebben: Május közepén megkezdődött a vizsgaidőszak, eleinte kilenc vizsgával számoltam, ami alapjáraton baromi sok (tudom, vannak, akiknek még több van, részvétem), de annak ellenére, hogy még álmomban is tanultam sikerült meg is buknom az egyiken, szóval mennem kellett javítani, stb... végül pedig tizenegy vizsgánál kötöttem is. Most jelenleg még négy van hátra, remélem, ezek már jól fognak menni, mindenesetre én igyekszem. Nem untatlak titeket a nyűgjeimmel tovább, csak szeretném, ha tudnátok, nem azért nincs friss, mert egy lusta dög vagyok. 

A második dolog, amit mondani szeretnék az egy hatalmas nagy, óriási, világméretű köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogom. Azoknak is, akik nem írnak nekem hozzászólást, akik nem pipálnak, de folyamatosan növelik az oldal látogatottságát. Remélem, nektek is ugyanannyira tetszik a történet, mint a többieknek, akik adnak nekem némi visszajelzést. Az előzőnél nagyobb köszönöm jár azoknak, akik kitöltötték a kérdőívet, köszönöm a benne lévő kedves szavakat, azt, hogy szántatok rám ennyi időt. Remélem, tudjátok, hogy imádlak titeket! Egyébként a kérdőívet még mindig kitölthetitek, kitettem oldalra a linket, hogy könnyen megtalálhassátok, és ne kelljen visszakeresgetni, illetve ha van rá igény, akkor a történet végével kitenném az eredményét is. Írjatok a chatben vagy kommentben, hogy kíváncsiak vagytok-e rá, és ha igen, majd összegzem őket, és megmutatom nektek.

Harmadik napirendi pontunk, hogy már csak egy rész van hátra ezen kívül. Nagyon hamar eltelt az idő, de én az írás és az üzeneteitek olvasása minden percét élveztem. Ha csak fele annyira örültetek ennek a blognak, mint én, akkor már nagyon elégedett vagyok :) Mindenesetre nem kell búcsúzkodnunk, mert ha ennek vége, új történetbe kezdek, sőt ami azt illeti, már el is kezdtem egy ideje, gondolatban pedig megvan az egész. Erről részletesebben majd az utolsó fejezet után fogok írni, szóval számítsatok rá, hogy nem szabadultok tőlem. Örültök?

Én tudom, hogy minek örülnétek ám a legjobban. Ha befognám a szám, és olvashatnátok a következő részt, ugye? Nos, én teljesítem minden kívánságotokat. Jó olvasást!

xxx Larissa

Hiába tettem fel napszemüveget, amikor kiléptem a lakásából, másnapra így is megírta az újság, hogy Liam egyedülálló. Szörnyű volt olvasni, mivel teljesen hivatalossá tette, én pedig nem akartam elhinni, hogy tényleg vége a kapcsolatunknak. Már másnap rettenetesen hiányzott. Este, amikor lefeküdtem arra gondoltam, hogy most simán itt lehetne, és addig cirógathatna, amíg el nem alszok, és nehéz volt elfogadni a tényt, hogy ez nem fog többé előfordulni. Tudom, én hoztam a döntést, de ettől még egy fikarcnyival se volt könnyebb.

Hazaköltöztem, mert nem bírtam elviselni anya és apa aggódó arcát, a sütiket, amiket azért csináltak, hogy jobb kedvre derítsenek. Csak rosszabbá tették. Ráadásul a húgom, nem tudom, milyen megfontolás alapján, de úgy döntött, hogy directionerré válik, és nem igazán örültem neki, amikor a Little Things felszólalt a szobájában. Képtelen voltam tovább maradni.

A hét második felében pedig nemcsak a családi házat hagytam el, hanem Londont is. Elfogadtam egy felkérést, és annak ellenére, hogy azt mondták, elutaznak ide, ha nem akarok repülőre ülni, inkább az utazást választottam. Felhívtam Kellyt, hogy csütörtökön landol a gépem Los Angelesben, megkérdeztem, hogy be tud-e magához fogadni egy pár napra, és mivel a válasz igen volt, nála töltöttem a napjaimat.

- Na, elég volt csajos! – libbent be a nappaliba. – Ma részese leszel egy Kelly féle felfrissítő körútnak, mert nem bírom nézni, ahogy a kanapén szenvedsz.

Még az első nap elmeséltem neki mindent, utána viszont igyekeztem elfojtani magamban az érzéseimet, ennek ellenére úgy tűnt, hogy mégis kiszúrta, valójában mennyire pocsékul vagyok.

- Azt azért megtudhatom, hogy ez mégis mit takar egészen pontosan?

- Majd meglátod. Annyit elárulok, hogy a nap végén találkozni fogunk valakivel – dörzsölte össze a tenyerét, majd felszólított, hogy kapkodjam magam.

Első utunk egy masszőrhöz vezetett, ahol tetőtől talpig átmasszíroztak minket. Nagyon jó ötlet volt, mert éreztem, ahogy fokozatosan ellazulok, majd teljesen kikapcsolok. A második jelenésünk a fodrásznál volt, ahol nem volt kötelező nekem is vágatnom, de ha már ott voltam, felfrissítettem egy kicsit a kinézetemet én is. Semmi extra, csak a végéből pár centi, illetve egy festés. Harmadjára a manikűröshöz mentünk, és miközben készültek a körmeink beszélgettünk. Annyira elterelte a figyelmemet, hogy tényleg nem volt időm arra gondolni, hogy miért szakítottam Liammel.

- Most már elmondod, hogy kivel találkozunk? – próbáltam belőle kiszedni, de csak a fejét rázta. Sóhajtva tettem le a dologról, aztán a körmömet kezdtem vizslatni, ami idő közben elkészült. Nagyon tetszett, és ami azt illette, rám is fértek már ezek a dolgok.

Azt hittem, hogy ezzel vége a napnak, de bementünk a plázába is, ahol Kellynek szándékában állt felvásárolni az összes boltot. A lábamat is lejártam, mire úgy gondolta, hogy mára elég. A kezemben alig fértek el a szatyrok, de Kellyt nézve én inkább nem is panaszkodtam. Szinte egyensúlyozva haladt előre, és egyáltalán nem látszott ki a vásárolt holmija közül.

- Mikorra fogunk ezzel a sok cuccal hazaérni? – nyavalyogtam neki.

- Még nem megyünk haza, de majd legfeljebb hívunk taxit.

Azzal, hogy még mindig nem végeztünk, jóformán kiakasztott. Rettentő fáradt voltam a mai nap után, és elképzelni se tudtam, hova akar még menni, aztán figyelmeztetett, hogy van egy találkozónk is. Idő közben teljesen elfelejtettem. Igazából nemcsak ezt, hanem az összes rosszat, ami a héten történt velem. Ám azonnal visszatértek, amikor rájöttem, hogy mennyire elfelejtkeztem magamról a nap folyamán.

- Az étkezőknél vár ránk – pillantott a telefonjára, amikor pityegni kezdett.

- De kicsoda? – Még mindig nem árulta el, úgyhogy kezdett egy jókora lyuk nőni az oldalamra.

- Nyugalom, két perc és megtudod – vigyorgott rám szemtelenül. Állítom, élvezte, hogy kínozhat.

A kettőből azonban öt lett, ugyanis háromszor kellett megállni, mert nem bírta cipelni a ruhákat, illetve kiegészítőket tartalmazó táskákat.

- Ok, megérkeztünk. Hol van az a titokzatos valaki? – néztem kíváncsian barátnőmre.

- Sziasztok! Ha én vagyok a titokzatos valaki, akkor itt vagyok – szólalt meg a hátam mögött egy srác. Mély, rekedtes hangját azonnal felismertem, és nem tudtam, hogy örüljek vagy sírjak.

- Szia, Harry! Hát te? – kérdeztem meglepetten.

- Ezt a kedves fogadtatást – rázta meg hitetlenkedve a fejét. - Én itt lakok, és te mi járatban? – Miközben várta a válaszom, Kellyhez lépett és egy feltűnően hosszú puszit nyomott az arcára, közben pedig gyengéden átölelte.

Minden rossz érzésem ellenére, elmosolyodtam, amikor megláttam azokat az apró jeleket, amiket csak az egymás számára szimpatikus emberek mutatnak. A nagy vigyorgásban el is felejtettem, hogy felenem kellene kérdésére, de amikor mind a ketten felém fordultak, elrejtettem mindentudó mosolyom, és válaszoltam.

- Dolgozni jöttem, és Kelly szállásolt el.

- Mikor lesz fotózásod? – kérdezett vissza.

- Igazából már végeztem vele két napja, de nem volt kedvem hazamenni - vallottam be elfojtott hangon, amiből ő azonnal levágta, hogy mi a helyzet.

Reméltem, hogy nem fog semmilyen véleményt alkotni, illetve hogy diszkréten elkerüli a témát, de nem. Zavartalan arccal kezdett el kérdezgetni a miértekről és a jelenlegi érzelmi állapotomról. Baromi kellemetlenül éreztem magam, hiszen szívesen meséltem volna neki, de nem akartam semmi olyat, amit tovább adhatott volna Liamnek. Másrészt pedig elég rosszul érintett, hogy ilyen konkrétan rákérdez a dolgokra, mert ő volt az első, aki nem úgy próbált segíteni, hogy nem beszélt róla. Szavai újra szembesítettek a szakítással, ami teljesen elkeserített, és a beszélgetés hátra lévő részében nem is igazán szólaltam meg. Szerencsére jól elvoltak, így még az én savanyú ábrázatom sem rontotta el a hangulatukat.

Nyolc körül úgy döntöttek, ideje hazamenni, és én voltam az első, aki felpattant a helyéről. Tévedés ne essék, nem a társasággal volt bajom, sőt ami azt illeti, örültem, hogy találkoztam Harryvel, mert kiderült, hogy attól, hogy Liammel végeztünk, még nem fognak a többiek is szó nélkül elsétálni mellettem.

Motorral volt, ezért mi taxit hívtunk, viszont kifizette az utazási költséget, még ketten se tudtuk róla lebeszélni. A sofőr a száját húzva figyelte, ahogy a szatyrokkal szenvedünk a beszállásnál, de nem szólt semmit, elvégre ő van értünk vagy mi a fene.

Otthon én fáradtságra hivatkozva az ideiglenes szobámba vonultam. Elrendeztem a bőröndömben lévő ruhákat, hogy az újonnan vettek is beleférjenek, aztán a fürdőbe mentem, ahol jó sokáig áztattam magam. A forró víz ellazított egy kicsit, de hamar kihűlt, úgyhogy ki kellett másznom. Miután megtörölköztem, felkaptam a rövid nadrágom és a pólót, amiben aludni szoktam, szóltam Kellynek, hogy kész vagyok, aztán visszatértem a szobába.

Fáradt voltam ugyan, de még nem akartam aludni, ezért a laptopomat kezdtem bújni, és válaszoltam néhány embernek, aki nem Liam felől érdeklődött. Már épp össze akartam csukni, hogy nyugovóra térjek, amikor Liam posztolt twitterre.

Többször is végig olvastam, mire végül felfogtam szavait. Szinte biztos voltam benne, hogy az üzenet nekem szól, ami miatta szörnyen kezdtem érezni magam. Na, nem mintha eddig olyan csodálatosan lettem volna. Patakokban kezdett ömleni a könnyem, ám most nemcsak magam miatt. Nem akartam, hogy hamar tovább lépjen, mert az azt jelentette volna, hogy nem jelentettem sokat neki, de rosszat sem akartam neki, így rossz volt látni, hogy ő is szenved. A kiírással pedig megnehezítette a dolgomat. Képtelen leszek tovább lépni, ha ő ilyeneket fog írni.

Lehajtottam a laptop tetejét, aztán megpróbáltam elaludni, de a sírás nem csillapodott, így pedig esélyem sem volt átlépni az álmok mezejére. A telefonomat piszkáltam, megírtam egy üzenetet Liamnek, de nem tudtam, hogy elküldjem-e. Hiányzol. Csak ez az egy szó volt, mégsem éreztem helyesnek.

Kifújtam az orrom, majd a konyhába mentem egy pohár vízért. A pultnak támaszkodva kortyolgattam, hátha sikerül magam összeszedni, de kudarcot vallottam. Dühösen dőltem az asztalra. Nem hiszem el, hogy még mindig ugyanolyan rosszul érzem magam, mint a szakítás első napján. Miért vagyok ennyire gyenge? Azt hittem, így jobb lesz, de csak egyre elviselhetetlenebb.

Visszatettem a poharat a helyére, és szipogva indultam vissza az ágyba, csakhogy neki ütköztem egy mellkasnak. Nagyon megijedtem, hogy milyen férfi lehet a lakásban, de amikor megszólalt, azonnal megnyugodtam.

- Lara, mi a baj? - kapott el, mielőtt elestem volna. Keserű pillantással néztem fel Harryre, aki rögtön észrevette a könnyeimet, amelyek újból csordogálni kezdtek. Harry azonnal magához vont, én pedig nem foglalkoztam többé azzal, hogy mit mond majd Liamnek. Szükségem volt egy ölelésre, arra hogy kisírjam magam valakinek a vállán, és most ő volt kéznél. Türelmesen simogatta a hátam, amíg végül meg tudtam szólalni.

- Te mit csinálsz itt? – kérdeztem aztán. Bár nem sok kérdést hagyott nyitva az a tény, hogy éppen kilopakodni próbált Kelly szobájából.

- Hát ő… – vakarta meg a tarkóját, aztán megtalálta a menekülő utat. – Nem érzed magad egy kicsit szemtelennek, hogy ezt a kérdést másodjára szegezed hozzám a mai nap folyamán? – vigyorodott el, én pedig megforgattam a szemem.

- Nem lehetne, hogy ezt a találkozást elfelejtjük? Én úgy teszek, mintha nem tudnék a kis légyottotokról, és te sem beszélsz senkinek arról, hogy… - nem tudtam befejezni, mert már nyújtotta a kezét, hogy megkössük az alkut. – Ja, és Harry! Ne használd ki Kellyt – figyelmeztettem, mire ő bólintott, és utánozni kezdett.

- Ja, Lara! Ne tegyétek tönkre egymást – kacsintott rám. Na, most akkor ki is a szemtelenebb?

 - Oké. Én most visszamegyek a konyhába, és úgy teszek, mintha még csak most indulnék el a szobába – eresztettem meg felé egy gyenge mosolyt, megvártam, amíg elsétált, aztán én is folytattam a saját utamat.