Comfort Zone - 4. fejezet

Sziasztok!

A pár nappal ezelőtti posztom után, nem igazán szeretnék most más fontosat mondani. Egyedül annyit tennék hozzá, hogy ezt a 10 kommentet nem büntetésnek szántam, és én egyáltalán haragszom rátok. Ha bárki így érezte, sajnálom!

xxx Larissa

***********************************************

4. fejezet - Meghívás

- Ay, itt van Mira – hallottam meg Maz lelkes hangját, amikor másnap végre a megbeszélt időpont után fél órával megérkeztem.

- Mi a helyzet, kicsilány? – kérdezte Zayn szokásos becenevemen hívva.

- Nem sok jó – húztam el a számat. – Holnap temetésre megyek – folytattam.

- Ki halt meg? – kérdezett rá Hailey.

- A nagyim – rugdostam a lábammal a deszkám kerekét, és a szememet is arra irányítottam, hogy ne kelljen látnom sajnálkozó arcaikat.

- Na, akkor pénteken hangulatjavító buli a South Banknél? – karolta át a vállamat Maz, miután mindannyian kifejezték részvétüket.

- Benne vagyok, úgy érzem, rám fog férni – bólintottam beleegyezően.

- Mi a francot csináltál a könyököddel? – nyúlt hozzá Haiz, mire sziszegve elhúztam. Ma reggelre még rosszabbul nézett ki, a seb begennyesedett, körülötte pedig kékeslila színben pompázott a karom.

- Tegnap kijöttem deszkázni, miután megtudtam, hogy mama meghalt.

- Szólhattál volna, jöttünk volna azonnal – vágta rá Zayn.

- Tudom, de egyedül akartam lenni – mosolyogtam rájuk, hiszen jól esett, hogy bárki bármikor ugrana, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsen. Egyedül Andy volt csendes, és utolsó mondatom után áthatóan méregetett.

- Mi van? – kérdeztem tőle.

- Semmi – rázta meg a fejét vigyorogva. Összeráncolt homlokkal néztem rá egy darabig, aztán arra jutottam, hogy valószínűleg beszélt Louis-val, de erre saját magam lebuktatása nélkül nem tudtam rákérdezni, azt meg nem akartam, hogy mindenki elkezdjen kombinálni.

- Nézd, Mira – pattant fel a deszkájára Hailey, és egy viszonylag egyszerű trükköt mutatott, egy újabb elemmel keverve. Szeretett fejlesztgetni, és meg is volt hozzá az érzéke, mert mindig jól nézett ki a végeredmény.

- Oké, ezt meg kell tanítanod – gurultam mellé, a fiúk meg leültek, és a legutóbbi buliról kezdtek feleleveníteni néhány homályos emléket.

Az a trükk nem tűnt nehéznek, de én még akkor is azzal küzdöttem, amikor Zayn már a negyedik cigijét szívta, és aktuális oktatóm is bejelentette, hogy csatlakozik a gyárkéményhez.

- Na, végre, kezdtem már azt hinni, sose jössz rá, hogy a hátsó lábaddal van a baj – szólt be Maz, amikor sikerült, és jól mondta, valóban az volt a gond, csak azt nem értettem, miért nem tudta hamarabb közölni velem.

- Marha kedves vagy – intettem be neki, aztán megcsináltam még néhányszor a mozdulatsort.

- Tudod, mi a baj Mirával? – csapta meg a fülem Maz hangja, úgyhogy felé pillantottam. - Te csak gyakorolj, rád fér – vigyorgott rám. Biztos én voltam rossz passzban, de most nagyon nem esett jól, hogy piszkál. Nagy lábhajtásokkal indultam meg felé, bár sejtettem, hogy különösebben nem fog megijedni, de legszívesebben tényleg neki mentem volna. Nagy fékezéssel állt meg a deszka, pont egy centire Maz sípcsontjától.

- Mi a baj velem? – vágtam csípőre kezeimet, ami nagy derültséget váltott ki nézőközönségünkből.

- Az, hogy mindenkinél jobb akarsz lenni, és tiszta görcsös leszel, amikor valami újjal próbálkozol – nézett fel rám kihívóan, jelezve, hogy hiába magasodok fölé, akkor se vesz komolyan.

- Ez nem igaz – védett be Andy azonnal. – Mira egyedül akkor válik görcsössé, amikor elkezded piszkálni.

- Osztom – bólintott Zayn.

- Valakinek meg kell neki mondania, hogy miben rossz, ha én is csak bólogatok neki, akkor sose fog fejlődni – közölte, és ezzel egyet is értettem. Hálás is voltam, amikor javítgatott, segített, de sokszor éreztem úgy, hogy csak kötekedik.

- Akkor segíts neki, de ne degradáld le!

Annyira mondták, hogy nekem időm sem volt saját magam védelmére kelni, és végül ott is hagytam őket. Nekem ma ehhez nem volt türelmem, és mivel nem akartam, hogy Maz tovább baszogasson, a deszkázást is hanyagoltam inkább. A lépcsőre ültem, és azon gondolkodtam, milyen nyomorék vagyok ma. Máskor sosem sértődök meg ilyesmin. Bosszankodva megforgattam a szemeimet, mert a többiek még mindig rólam beszéltek, és innen egészen úgy nézett ki, mintha Zayn fejmosást tartott volna Maznek. Nem akartam, hogy az én hülye érzékeny lelkivilágom miatt szívjon.

- Ne dumáljatok rólam! – szóltam rájuk morcosan, miközben kivettem rezgő telefonomat a zsebemből.

"Szia! Hogy vagy? Remélem, minden rendben :) Louis x"

"Szia! :) Fogjuk rá. Kezem ok, a temetés holnap lesz. Veled mizujs?"

- Ide akartam jönni, hogy felvidítsalak, erre mire ideérek, már mosolyogsz – ült le mellém Andy.

- Sírjak? – kérdeztem meg tőle viccesen.

- Légyszí! Na, min mosolyogsz? – próbált belenézni a telefonomba, de elhúztam.

- Semmit. Csak egy csoporttársam írt – rántottam meg a vállam, mintha semmi extra nem lenne.

- Aham – bólintott.

- Na, jó. Mi ez a nézés? – kérdeztem rá, megelégelve viselkedését, amit azóta tanúsított, mióta megérkeztem. Louis pedig éppen akkor válaszolt, úgyhogy a képernyőre sandítottam.

"Én jól vagyok. Most értem haza. Te végeztél már a suliban?"

- Mit mondtál? – kérdeztem vissza, mert egyáltalán nem figyeltem Andyre.

- Semmit-semmit – rázta meg a fejét. – Ilyen jóba vagy a csoporttársaddal? Nem is meséltél róla.

- Ja, csak valamiben segítettem neki a múltkor – kamuztam be valamit, miközben válaszoltam Louis-nak.

"Persze. Már kinn vagyok a srácokkal. Pénteken meg ápolják a lelkemet egy bulival."

- Jól van. Ó, jut eszembe, fel kell hívnom Louis-t – vette elő ő is a telefonját, legnagyobb bánatomra, hiszen így nem tud majd nekem válaszolni.

Legalább öt percet beszéltek, én pedig türelmetlenül ültem mellette, és a deszkámmal szórakoztam, hogy könnyebben teljenek a percek. Rögtön azután, hogy Andy letette, érkezett is az üzenet.

"Jól hangzik. Hova mentek?"

- Csoporttárs, mi? – röhögött fel mellettem Andy, amikor válaszolni kezdtem. – Kit akarsz hülyének nézni? – nevetett tovább.

- Nagyon hihetetlen, hogy beszélgetek egy csoporttársammal – jegyeztem meg.

- Az a hihetetlen, hogy a csoporttársad – nyomta meg a szót – pont azután válaszolt, hogy én elköszöntem Louis-tól – tudatta velem, hogy igen, hallott a tegnapi napról. Jobb ötlet híján csak szépen mosolyogtam rá, ő pedig nevetve felállt, és a deszkájára pattant.

"South Bank. Ilyen deszkás buli."

"Még sosem voltam. Hogy kell elképzelni?"

"Ezt nem lehet elmondani. Gyere el, és nézd meg magad."

"Ott leszek :)"

- Na, abbahagytad már a kockulást? – állt meg előttem Hailey, félbeszakítva örömömet. Még vetettem egy pillantást a kijelzőre, aztán visszacsúsztattam a zsebembe, és felálltam.

- Abba – bólintottam szórakozottan.

A srácokkal töltött délután rengeteget javított a hangulatomon. Az, hogy mindannyian ugyanazt csináltuk, mint általában, gyakoroltunk, viccelődtünk és csendben ücsörögtünk, hallgatva a másik utcáról átszűrődő kiabálást, egyikünk deszkájának földhöz csapódását, illetve egy telefonról elindított zenét, erősítette bennem azt az általános igazságot, hogy bármi is történt, az élet megy tovább. Kicsit több időt töltöttem Zayn közvetlen közelében, mert jelenléte megnyugtató hatással volt rám, és valljuk be, szükségem is volt rá. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy amikor már Andyvel hazafelé gurultunk, úgy éreztem nem is lesz olyan vészes a temetés, és hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy végigcsináljam.

- Hívj fel holnap, ha társaságra vágysz – mondta Andy búcsúzóul, ami szintén jól esett. Tudni, hogy a barátaim mindig mellettem vannak, nagy támaszt jelentett.

Persze, egy temetésre felkészülni, nem lehet, így hát hiába éreztem magam erősnek az előző nap, mégsem tudtam visszatartani könnyeimet a szertartás alatt. Hiányzott, és nagyon bántam, hogy nem jártam a nyakára addig, amíg el nem fogadta életstílusomat. Könnyebb volt haragudni rá, amiért nem értette meg, és figyelmen kívül hagyni, akárcsak a szüleimet. De most már késő bánat.

A halotti tort a szobámban töltöttem. Semmi kedvem nem volt enni, és üres beszélgetéseket folytatni a nagyiról. Azt meg végképp nem akartam senkitől hallani, ahogy vigasztalóan a vállamra teszi a kezét, bizonygatva, hogy engem is szeretett, csak nagyon konok volt. Én abba se voltam biztos, hogy egyáltalán szerette volna, ha részt veszek a temetésén.

Szóval a csütörtöki újabb mély pontom után, valóban örömmel indultam el pénteken, hogy a South Banken találkozzak a bandával. Sötét volt már, és több dulakodás mellett elhaladtam, de hozzá szoktam már. Pontosan tudtam, hogy kell mellettük feltűnésmentesen elhaladni, és őszintén, cseppnyi félelem sem volt bennem. A metrón már részeg vagy bedrogozott fiatalok rongáltak, de ez is mindennapos volt, már észre se vettem. Egy normálisabb társaság mellé vetettem magamat, majd velük együtt szálltam le, amikor a szerelvény befutott a graffitivel tarkított megállóba.

Az egyik oszlop alatti padhoz sétáltam, ahol a mi ötösünk szokott lógni, miközben a már javában népes társaságot kerülgettem. Egy pillanatra meg is álltam, és a kissé szétnyílt tömegen átnézve figyeltem, ahogy egy srác trükközik. A többiekkel tapsolva haladtam tovább, majd amikor megláttam Haileyt, Mazt és Zaynt, mosolyogva kezdtem gyorsabban szedni a lábaimat.

- Andy? – kérdezett rá a lány, hiszen általában együtt szoktunk érkezni.

- Azt mondta, hogy egy picivel később jön – rántottam meg a vállam, de azt már nem tettem hozzá, hogy magával hozza Louis-t is.

- Jól van. Milyen napod volt? – kérdezte Zayn, miközben én a dzsekim zsebébe nyúltam, hogy előhalásszam belőle a füstölnivalómat.

- Remek – válaszoltam eltúlzott örömmel.

- Akkor party hard lesz? – vonta fel vigyorogva Maz a szemöldökét.

- Megeshet – tettem a számba a cigit.

Fél perccel később már mindannyiunk szájából egy-egy szál lógott ki, miközben vártuk, hogy Andy is ideérjen. Bevallom, ez a cigaretta most azért is jót tett, mert be voltam zsongva Louis miatt. Sejtettem, hogy valahogy elő kéne hozakodnom a srácoknak azzal, hogy ő is jönni fog, de nem tudom, mi ütött belém. Csak halogattam és tologattam, míg végül késő nem lett.

- Hát őt meg ki hívta ide? – lepődött meg Maz a közeledő Louis-ra és Andyre meredve.

- Én – szólaltam meg egy kicsit kérdő hangleejtéssel.

- Te? – kapta rám a tekintetét.

- Lehet – dünnyögtem az orrom alatt.

- Lehet? – kérdezett vissza.

- Imádom a magasröptű beszélgetéseiteket – forgatta meg a szemét Hailey, miközben a két srác odaért hozzánk.

Egy gyors pillantással végigmértem Louis-t, nyugtáztam magamban, hogy rohadt szexi, aztán rámosolyogtam, miközben szemem sarkából láttam, ahogy Maz kettőnk között járatja a tekintetét.

- Andy, hát ő? – kérdezett rá végül a srácnál is, mire ártatlanul feltette a kezét.

- Mondtam, hogy én hívtam. Van tán valami bajod? – közöltem vele most már határozottan. Olyan értetlen tud lenni.

- Nincs. De miért? – állt meg velem szemben kíváncsian.

- Mi az, hogy miért? Nem hívhatja ide az ember a haverjait? – csattant fel egy picit feszültem Zayn. Még én is értetlenül néztem rá, hiszen nem volt szokása ilyen hülyeségeken felkapnia a vizet.

- Nyugi van, csak kérdeztem – állította le Maz.

- Helyes. Én is hívtam valakit – hadarta el a végét gyorsan, mintha csak egy mellékes infó lenne.

- Jó csaj? – csapott le a témára Maz.

- Majd meglátod – legyintett egyet, aztán Andyhez lépett, hogy kezet fogjanak, ugyanis a nagy zsongásban a köszönés még elmaradt.

Louis, valószínűleg az előbbi zavaros párbeszéd miatt, vigyorogva lépett hozzám, hogy adjon egy puszit, és megkérdezze, hogy vagyok.