Tökéletes apa

Sziasztok!

Kedd van, ezért ahogy ígértem, meg is hoztam a részt. A csoportban tegnap olvashattatok részletet a mai részből, remélem, felkeltette az érdeklődéseteket.

A fejezetről csak annyit, hogy mivel pénteken most nem volt rész, és egy kedves olvasóm írta is, hogy rövidnek tűnnek a fejezetek, a mostani a szokásos négy oldal helyett, hat lett. Olvassátok, véleményezzétek.

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 11

A vér is meghűlt bennem, amikor meghallottam a nevét. És én még azt hittem, hogy nem kell félnem, mert nem tudja a számom. Ideje lenne megtanulnom, hogy amit ő akar, azt megszerzi. Kínomban egyszerűen csak felnevettem, aztán lemondóan megráztam a fejemet.

- Ma csak estefelé érünk rá, mert lejöttünk a partra, és egy kis városnézés is tervben van.

- Jaj, de jól esne most nekem is egy kis fürdőzés – jegyezte meg, aztán talán arra várt, hogy meginvitálom, ám nekem eszemben sem volt. – Mi lenne, ha lemennék? - kérdezte végül, amikor rájött, hogy én bizony nem kérdezek rá. – Merre vagytok?

- A Surfer mellett – néztem szét gyorsan, hogy keressek valami támpontot.

- Sietek – ígérte, aztán kinyomott.

- Ki volt az? – nézett rám Em.

- Harry. Idejön – vertem bele a fejem a földbe.

- Nem tud róla igaz? – könyökölt fel érdeklődve.

- Nem is fog. Csak tudnám, miért érdeklődik ennyire Eliana iránt.

- Hát nem tudom, de nekem jó fejnek tűnik, és ha nem is mondod el neki, legalább hagyhatnád, hogy kicsit találkozzanak. Meg lehetnél barátságosabb is – tette még hozzá, aztán visszafeküdt eddigi helyére.

Elgondolkodtam azon, amit mondott, és végül arra jutottam, hogy igaza van. Ha sokáig szemétkedek vele, rá fog kérdezni, hogy miért vagyok ilyen, az pedig nem hiányzott.

- Mami, nézd! – lökdösött meg Ellie, és jobbra mutatott.

- Kicsim, nem mutogatunk – nyomtam le a kezét. Elfelejtettem neki szólni, hogy Harry idejön, szóval meglepetésként érte a dolog.

- Sziasztok – ért hozzánk, és lehajolt, hogy egy ölelésben részesítsen.

Sárga fürdőnadrágot viselt, és egy fehér pólót húzott a felsőtestére. Fején napszemüveg volt, de amikor hozzánk ért, levette. Eliana azonnal lecsapott rá, és arra kérte, hogy homokozzon vele, ő pedig a plédre ült, és miközben teljesítette a lányom kérését, beszélgetni kezdett. Először is hogy létünk felől érdeklődött.

- Jól. Tetszik LA. – eresztettem meg egy mosolyt. Ugyan még elég erőltetett volt, a rossz gondolatok nem hagytak nyugodni, de próbáltam megfogadni Emi tanácsát. Láttam, ahogy ő is elmosolyodik a próbálkozásomon, úgyhogy elégedett voltam magammal. – Veled mi a helyzet?

- Élvezem a szabadságot – nézett rám egy pillanatra, ám Eliana rögtön rászólt, hogy figyeljen. – Igenis, királynőm! – tisztelgett neki viccesen.

- Kellynek tetszettek az ötleteim? – szállt be a beszélgetésbe Em, ezzel megmentve engem, mivel már huzamos ideje nem tudtam, milyen témát felhozni, így csend uralkodott körülöttünk. Hálás voltam, amiért segített, Harry viszont nem látszott túl boldognak miután elhangzott a hozzá intézett kérdés, és csak egy nem tudomot motyogott.

- Minden rendben? – ráncoltam össze a homlokom. Ez volt az első mondat, ami tényleg magától jött, nem azért, hogy úgy tegyek, mintha érdekelne. Valóban érdekelt, és rossz volt látni, ahogy a vidámság eltűnik vonásaiból.

- Persze – rendezte azonnal arckifejezést, és hogy nyomatékosítsa a szavait, rám mosolygott. Nem firtattam tovább a dolgot, hiszen látszott rajta, hogy nem kíván róla beszélni, én pedig arra gondoltam, biztos csak rossz neki, hogy a barátnője egy másik kontinensen van, távol tőle.

- Kezdek megsülni – legyezgette magát Emi. – Nem megyünk fürdeni? – vetette fel, és mivel nekem is melegem volt, beleegyeztem.

- El, gyere – nyújtottam felé a kezét, mire ő megrázta fejét. – Miért nem?

- Nem akarok – pillantott a tenger felé. Még sosem járt a tengerparton, szóval, ha jól sejtettem, akkor tartott egy kicsit tőle.

- Félsz? – guggoltam le mellé, ő pedig bólogatni kezdett. Nem szerettem, amikor nem volt hajlandó megszólalni, de most nem szóltam rá, hogy csak a csacsik bólogatnak.

- Pedig nagyon jó! – csapta össze a tenyerét Harry túlzott lelkesedéssel, remélve, hogy majd ezt sikerül ráragasztania a kislányra is. – Legalább az elejéig gyere el – győzködte ő is, aztán levette a felsőjét, hiszen az felesleges darab volt a fürdéshez. Amíg mi a lányunkat győzködtük, hogy jöjjön fürdeni, Emi úgy döntött, hogy egyedül hagy minket, és előrement.

- Felemellek, és nem engedlek el – állítottam fel, majd a kezembe kaptam. Még mindig nem akart jönni, de nem szerettem volna, hogy féljen, és ennek csak egyetlen módja van, mégpedig ha rájön, hogy milyen jó is igazából.

Amikor értünk a tengerhez, és a talpunkat nyaldosni kezdte a ritmusosan hullámzó víz, letettem Elianát, hogy ő is élvezze. Kellett egy pár perc, amíg abbahagyta a vegyél fel sikítozását, és rájött, hogy nem fogja magába szippantani a nagy kékség, de a kezemet továbbra is teljes erejéből szorította. Hamarosan már az is látszott rajta, hogy élvezi a pancsolást, úgyhogy Harryvel győztesen összemosolyogtunk, aztán még egy kicsit beljebb mentünk.

- Menj nyugodtan, én itt maradok vele – mondtam a srácnak, ő pedig bólintott, aztán beljebb sétált, végül úszni kezdett. Egy darabig figyeltem távolodó alakját, aztán leültem, hiszen még így sem merültem el az Elianának mellkasáig érő vízben.

- Na? Félelmetes a víz? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét.

- Nem, de nem megyek arra – mutatott a távolba, ahol Harry már alig látszott. Elnevettem magam, és élveztem, ahogy a hullámok ide-oda döntenek.

- Menj te is, addig vigyázok rá – tért vissza az úszóbajnok, de én határozottan megráztam a fejem. – Nem fogom a vízbe fojtani, nyugi – forgatta meg a szemét.

- Tudom. De biztosabb, ha én vagyok vele.

- Azt mondod, hogy erősebb vagy, mint én? – kezdett el kötekedni, de szája sajkában ott játszott egy szemtelen mosoly, és a szeme is vidáman csillogott.

- Nem, de én jobban ismerem – szögeztem le.

- Az igaz, de attól még én is meg tudom védeni – akaratoskodott.

- De nem a te feladatot, nem vagy az… apja. – Basszus! Hogy a fenébe mondhattam ezt? A társaságában elfelejtettem, hogy tulajdonképpen ki is ő, és véletlen csúszott ki a számon, de akkor sem lehetek ennyire idióta.

- Az is igaz. De szívesen teszem, szóval tünés – lökött meg, mire elborultam a vízbe. Mérgesen néztem rá, amíg ő továbbra is csillogó szemekkel, egyre szélesebb mosollyal bámult rám. Az előbbi idióta, meggondolatlan kijelentésem után, szükségem volt egy kis úszásra, szóval mégis engedtem a csábításnak, és kettesben hagytam őket.

Nem merészkedtem olyan messzire, mint az énekes tette az előbb, és elég sokszor hátra néztem rájuk, ám mindent rendben volt. Tudtam, hogy nyugodtan rábízhatom, de az anyai aggódás akkor is végig ott volt bennem. Hiába próbáltam kizárni, két éve egyszerűen olyan mélyen költözött belém, hogy bombával se lehetett volna kirobbantani a bensőmből. Próbáltam átadni magam az úszás örömének, ahogy a víz fodrozódott a testem körül, miközben fényesen verte vissza a meleg napsugarakat, és végül egészen ellazultam. Újra kiűztem a fejemből a vészjósló hangokat, és megindultam visszafelé.

Vajon velem is olyan jól mutat a lányom, mint az apjával? Mert amikor nézem őket, csak azt látom, hogy mennyire összhangban vannak. Olyan mintha meglenne közöttük az apa-lánya kapcsolat, még annak ellenére is, hogy egyikük sem tudja, hogy a másik milyen szerepet tölt be az életében. Én pedig eldöntöttem, ha rajtam múlik, soha nem is fogják megtudni. Tudom, hogy egyszer majd Eliana is érdeklődni kezd az apja felől, és nem akarok majd neki hazudni, talán ha felnő, és úgy gondolom, megérti, elmondom neki, de nem fogom feleslegesen felforgatni az életünket, ahogy Harryét sem.

Amikor kizökkentem gondolataimból, már közel jártam hozzájuk, és nemcsak azért, mert gyorsan úsztam, hanem mert Harry valahogy rávette Elianát, hogy mégis beljebb jöjjön, így most egyenesen felém tartottak. Jézusom, ugye nincs semmi baj? A hirtelen jött pánikrohamom, azonnal elmúlt, amikor megláttam, hogy mindkettejük arcán ott ül egy hatalmas mosoly, ami ráadásul tökéletesen egyforma. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlít rá, nem értem, eddig, hogy nem vettem észre. Eliana Harry tetkóira mutogatott, miközben ő szorosan tartotta, hogy le ne essen a kezéből, hiszen a víz már a férfi köldöke fölé ért, Eliana lába pedig a vízbe lógott, még annak ellenére is, hogy a göndör a karjaiban tartotta.

- Jaj, de bátor valaki – simogattam meg Ellie fejét, mire ő mosolyogni kezdett.

- Egy határozott férfi, bármire ráveszi a nőket – húzta ki magát elégedetten. Ajkaim maguktól váltak el, hogy egy jókedvű nevetést hallassak. Annyira automatikusan jött, hogy észre se vettem, milyen jól szórakozok, rajta pedig látszott, hogy örül neki, amiért meg tudott nevettetni. Hihetetlen különben, de olyan hatással volt rám, amilyenre álmomban sem gondoltam volna. Amikor a közelében voltam, teljesen megnyugodtam, és be kell vallani nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, ha a múltban nem történetek volna meg azok a dolgok, amik, akkor most nagyon jó barátok lehetnénk.

- Van egy hosszú móló arrafelé – mutatott kezével jobb oldalra. – Szeretek arra sétálni, mert kevesen vannak. Nincs kedvetek hozzá? – kérdezte még mindig a kezében tartva Elianát. Felajánlottam, hogy elveszem tőle, de megrántotta a vállát, és magához ölelte a csöppséget, én pedig elmosolyodtam tettén. Aranyosak voltak.

- Mehetünk, – rántottam meg a vállam – de előbb szárítkozzunk meg, és Emit is elő kéne keríteni – javasoltam, mire egy bólintás kaptam válaszul.

Amikor a leterített cuccainkhoz értünk, Elianát becsavartam egy törölközőbe, mire ő azzal kezdett játszani, hogy megpróbált felállni. Persze nem tudott, és végül úgy nézett ki, mint egy vergődő hal. Harry lecsúsztatta a szemüvegét, és úgy figyelte tovább ténykedését, én pedig vetettem egy pillantást a telefonom képernyőjére, hogy kerestek-e. Még szerencse, hogy így tettem, mert Emitől kaptam egy SMS-t, amiben közölte, hogy munkaügyben el kellett mennie, de majd hívjam fel, ha haza akarunk menni, és eljön értünk.

- Mi az? – kérdezte Harry, amikor hümmögtem egyet.

- Emi itt hagyott minket – osztottam meg vele is az infót. – Óvatosan! – szóltam rá Elianára, aki hatalmasat borult, miközben félig sikerült felállnia. A biztonság kedvéért inkább levettem róla a törölközőt, már úgyis megszáradt, és fázni se fog, hiszen annak ellenére, hogy időközben már kezdett lejjebb menni a Nap, még mindig elég meleg volt. – Szerintem akkor megnézhetjük azt a mólót – mondtam Harrynek, ám szerintem nem hallotta, hogy hozzábeszéltem, mert megállás nélkül nézett egy irányba. Én is odakaptam a fejem, így láthattam, hogy egy pár lány felénk tart. Teljesen egyértelmű volt, hogy Harryt szeretnék letámadni. Visszanéztem az énekesre, hogyan fog lépni erre az eseményre, de addigra már felállt.

- Menekülök – közölte velem, én pedig egy pár másodpercig tényleg elhittem, hogy erre készül, de aztán elnevette magát, és elnézést kért, majd elindult a lányok felé.

Felnevettem bolondságán, majd figyelni kezdtem, ahogy szóba elegyedik a rajongóival, akikről még ilyen távolságból is lerítt a boldogság. A másik dolog, ami szembetűnt az a mérhetetlen törődés volt, amit a lányok iránt tanúsított. Úgy tűnik, neki adottság, hogy mindenkivel ennyire barátságos, és ott segít, ahol tud. Őszintén örült neki, hogy örömet okozhatott, ezt pedig onnan tudtam, hogy amikor visszatért hozzánk, teljesen fel volt töltődve. Nem mintha eddig nem lett volna csupa vidámság, de most valahogy még jobban látszott rajta.

- Kedves tőled, amit csinálsz – tudattam vele gondolataimat.

- Őszinte leszek, sokszor van, hogy utálom ezt – vallotta be. – De közben meg tudom, hogy már attól is boldogak, ha csak rájuk nézek, és ha belegondolok, nekem ez csak pár percembe kerül, ennyit igazán megtehetek értük, nem? – Bólintottam. – Amúgy meg vicces látni a reakciójukat – nevetett fel.

- Aha, valld be, igazából csak gonoszkodsz velük, és megjátszod a kedvességed, hogy utána kinevethesd őket – szűkítettem össze a szemem viccelődve.

- Rajtakaptál – sóhajtott meggyötörten. – Kérlek, kérlek, kérlek, ne mondd el az újságíróknak – kapta el a kezem, és azt szorongatta, miközben könyörgött.

- Hát, majd meglátom, mit tehetek – folytattam a kis játékunkat, aztán mindketten egyszerre nevettünk fel.

- Na, jó, menjünk! – pattant fel, majd újra a kezemért nyúlt, és felrántott a földről. A lendülettől a mellkasának estem, de a másik kezemmel elnyomtam magam tőle, szóval csak egy kicsit volt kínos, és hamar tovább is léptünk a dolgon. – Ezt a nagy táskát viszont ne cipeljük magunkkal – mutatott a játékokra, és minden egyébre, amit a valóban óriási méretű strandtáska rejtett. – Elszaladok, bedobom a kocsiba, mindjárt jövök – döntötte el gyorsan a kérdést, és már el is tűnt a parkoló felé.

- Hova megyünk? – kérdezte Eliana addig.

- Sétálunk a parton, csak előbb megvárjuk, amíg Harry visszajön – magyaráztam neki, mire a kezét nyújtotta, és amikor az említett is mellénk ért, a másik kezével az övét fogta meg.

Egy pillanatra elkapott a család érzet, hiszen pont úgy sétáltunk, ahogy azt amúgy kellene, de sikeresen elhessegettem a gondolatot, és figyelni kezdtem, amiről beszélgettek.

- Szereted a fagyit? – pillantott le rá Harry.

- Igen – válaszolta neki.

- És szerinted anya megengedi, hogy vegyek neked? – Miután a kérdés elhagyta a száját, Eliana úgy támadott le, hogy esélyem se volt megszólalni.

- Mami, légyszí! Kérek fagyit, kérlek! – hajtogatta, én pedig egy rendbennel vetettem véget a zsibongásnak.

- De cserébe én fizetem a te fagyidat – néztem Harryre, amíg Eliana az ízek közül válogatott.

- Az milyen? – mutatott egy rózsaszínre.

- Epres – válaszolta helyettem Harry, aztán rám nézett. – Én fizetek mindent. Válassz te is! – mondta ellentmondást nem tűrően.

- Én nem kérek – közöltem vele, amikor láttam, hogy nem fog belemenni a közös fizetésbe. Megforgatta a szemét, aztán a pult mögött álló lánynak elmondta, hogy a kislánynak egy epres lesz, neki pedig étcsoki, fehércsoki, és duplacsoki.

- Te aztán utálod a csokoládét – nevettem fel a rendelése hallatán.

- Így igaz. Eliana, válassz anyának fagyit – intézte a lányomnak az utóbbit.

- Mondtam, hogy én nem kérek – szóltam rá, de egyáltalán nem foglalkozott velem.

- A mami mindig csokisat és citromosat eszik – kotyogta el Ellie, úgyhogy néhány pillanat múlva már a kezembe is nyomta a tölcsért, benne a kedvenc ízeimmel.

- Köszönöm – mondtam neki a fejemet rázva, mire ő egy mosollyal elmélyítette gödröcskéit, aztán elindult, mi pedig követtük. – Még mindig nem hiszem el, hogy három csokisat kértél – jutott újra eszembe, és újra felnevettem.

- A legjobb – bizonygatta.

Mire a mólóhoz értünk mindannyiunk fagyija elfogyott, Eliana pedig mindenhol ragadt, de egy papír zsebkendővel sikerült a nagyját eltüntetnem róla. Amint felszabadult a keze, újra felénk nyújtotta apró tenyereit, nekem pedig azonnal eszembe jutott, hogy a szüleim kiskoromban mindig így lóbáltak. Nagyon szerettem, és rendszerint megkértem őket, hogy emeljenek a magasba. Úgy tűnt Harry is hasonlóra gondolt, mert rám nézett, és kicsit felhúzta Eliana kezét. Miután bólintottam, egyszerre emeltük fel, erre ő hangosan felnevetett, és folytatást követelt. Egészen addig játszottuk ezt, amíg el nem értünk a móló végére, és el nem fáradt a karunk.

- Hú, de szép – néztem körbe. A stég tényleg sokáig benyúlt a tengerbe, így elég távol voltunk a parttól. A lemenő Nap narancssárgává változtatta az eget és a vizet is, a lábam alatt hallottam, ahogy a víz csörög, mikor a hullámokat megtöri a móló gerendája. Egy pillanatra még Eliana is csendbe maradt, érdeklődve nézett körbe, és akármilyen kicsi is volt, valószínűleg ő is érezte azt a békességet, ami itt ölelt körül minket. A csendet csak a fölöttünk elrepülő madarak hangja törte meg néha, de ezek valahogy annyira hozzátartoztak a látványhoz, hogy egyáltalán nem bántam vijjogásukat. Hol a vizet, hol az eget kémleltem teljesen elámulva, miközben a lehető legtöbb pozitív energiát szívtam be magamba ebből a nyugodt környezetből.

Lenéztem a lányomra, aki még mindig csendben volt, ám már a lábát húzogatta a fapadlózaton, és azt követte a tekintetével. Barna haját vöröses árnyalatúra festették a Nap már erőtlen sugarai, és enyhe szellő játszott velük. Megérezhette, hogy nézem, mert felpillantott rám, csillogó szemeit az enyémbe véste, én pedig egyszeriben a legszerencsésebb embernek éreztem magam. A lányom személyében mindent megkaptam, amire vágytam, és elmondhatatlan érzés volt, amikor gyermeteg arcáról tisztán leolvasható volt a szeretet.

- Szeretlek, kicsim – guggoltam le hozzá. Nem mondott semmit, csak a nyakam köré fonta kicsi kezeit, de nem is volt másra szükség.

- Nem fáztok? – törte meg a csendet Harry, ám úgy tűnt, nem nagyon akaródzott neki félbeszakítania az ölelkezésünket, mert szinte suttogva tette fel a kérdést. Igazából teljesen elfelejtettem, hogy ő is ott van, úgyhogy kicsit zavartam álltam fel Eliana mellől, és kényelmetlenül éreztem magam, hogy ennek az érzelgős jelenetnek szemtanúja volt.

- Picit kezd hűvös lenni – feleltem neki, miközben lassan ránéztem. Nem tudtam, hogy milyen arckifejezést fog vágni, arra számítottam, hogy most valami érzelgős idiótának tart, ehelyett azonban megdöbbenve fürkésztem tekintetét, amelyek homályosak voltak, mintha könnyek gyűltek volna benne. Nem mertem rákérdezni, hogy ennyire meghatódott-e vagy csak valami a szemébe ment, és ő is lehajtotta a fejét egy pillanatra, hogy aztán egy édes mosollyal nézzen fel rám. Hirtelen ötlettől vezérelve megszüntettem a köztünk lévő távolságot, és karjaimat a dereka közé fontam, arcomat pedig a mellkasába fúrtam. Kezeit azonnal megéreztem a hátamon, és egy pillanatig szorosan húzott magához, majd párszor végigsimított a hátamon, és végül elengedett. Nem tudom, miért csináltam, de valamiért még csak zavarba sem jöttem. Ő nem kérdezett rá, hogy mi volt ez, csak újra elmosolyodott, aztán felemelte Elianát, és elindultunk visszafelé.

Az autóban hátraültem, hogy Eliana mellett legyek, ugyanis nem volt gyerekülés, ő pedig azonnal bele is hajtotta a fejét az ölembe. Még nem jutottunk el az út feléig sem, amikor egyenletes légzése arról árulkodott, hogy elaludt. Folytattam haja simogatását, mert jól esett, ahogy selymes haja az ujjaim között csúszkált, közben meg Harryvel halkan beszélgettünk.

- Szóval te hogyhogy Los Angelesben laksz? – tettem fel a kérdést, ami már régóta izgatott.

- Itt sokkal nyugodtabb, mint otthon. Londonban a lakásom kapujában is rajongók állnak, itt meg akár egy teljes napot is eltölthetek az utcán, és mint látod, senki nem támadott le. Csak az a pár lány jött oda – magyarázta érthető indokait. – Engem az érdekel, te hogy kerültél ide ilyen hirtelen?

- Emi barátja, Adam az unokatesóm, és ők Eliana keresztszülei. Nem olyan rég ideköltöztek, mi pedig meglátogattuk őket – adtam elő gyorsan a szépített változatot. Azért mégsem mondhattam, hogy előle menekültem ide. Ráadásul még olyan jól össze is jött a tervem…

- Segítek bevinni Elianát – fordult hátra, amikor leparkolt a ház előtt. Bólintottam, aztán megvártam, hogy kiszálljon, és kinyissa a hátsó ajtót. A lehető legóvatosabban vette a karjaiba az alvó drágaságot, én pedig kivettem a csomagtartóból a strandtáskát, és együtt léptünk be a házba. Miután Harry letette az ágyba Ellie, nyomott egy finom puszit a homlokára, és a kíséretemben a bejárathoz sétált.

- Köszönöm, hogy velünk töltötted a napodat. Eliana nagyon örült neked – mondtam neki a hálásan, azt viszont lehagytam, hogy én is jól éreztem magam a társaságában.

- Én köszönöm a lehetőséget – udvariaskodott, csakúgy, mint általában. – Holnap esetleg elmehetnénk játszótérre – vetette fel.

- Tényleg minden szabadidődet egy két évessel szeretnéd tölteni? – néztem rá furcsán. Nem értettem, hogy miért akar ennyit vele lenni.

- Meg veled – tette hozzá oldalra döntött fejjel. Ezzel a kijelentésével sikerült alaposan megzavarnia, nem tudtam, hova tenni az egészet, de végül rábólintottam a holnapi napra. Miért ne? Rendes srác, és tudom, hogy Eliana nagyon megkedvelte. Magamról nem is beszélve.